Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Alternatív tanulmányok

Cikkek

Ezo-mazo

2012.09.28

Három évig és még egyig főttünk az ezolében ezen alternatív fősuliban (jó pár éve végre egyetem), ami voltaképpen kicsiben a világ, Hermész Triszmegisztosz után, vagyis ami lenn, ugyanaz fönn is. A Bibliában Isten a saját képére teremtette az embert, de ez ugyanúgy igaz lehet, bár talán nem szó szerint kell elképzelni.

Kicsit hezitálva írok erről hét év után, a fősuli ma is üzemel, immár szabadegyetemként.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Alternatív tanulmányok | Hozzászólások: 0

Mahikari

2012.09.13

Levél "barátnőimnek", akik nem járnak a Mantrára. A Mahikari nem egy kínai kutyafajta, hanem egy japán gyógymód. Fordításban: energia-, fényátadás.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Alternatív tanulmányok | Hozzászólások: 2

Numerológia

2012.09.10

Amikor elkezdtem alant közreadni ezosulis, de szakmaiságot nélkülöző jegyzeteimet, szóltam előre, nehogy valaki komolyan vegye a leírtakat, mert bár szerintünk nem sületlenség, másoknak az lehet. Én itt most nem értetni akarom a számmisztikát, sem tanítani, csak elmesélem, mi volt az egyes előadásokon, hangulatában. Hogy a leírtak ellenére mégis megragadt bennem valami lényeg, az további ez irányú olvasmányaimnak köszönhető. Hogy mégsem használom ma igazán ki, annak az az oka, hogy közben másfelé terelődött az érdeklődésem. 

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Alternatív tanulmányok | Hozzászólások: 2

Modern fizika

2012.09.06

A főiskolát sok éven át nem akkreditálták, mára igen, és egyetem névre "hallgat". Nem szándékozom ott töltött teljes négy évemet itt leírni, bár akadnak érdekességek. Jeles szakdolgozatomat sem kívánom közzétenni, hiszen nincs ember, aki a Számok és bolygók (Petőfi Sándor radixa, numerológiai, pszichogenetikai elemzése 99 oldalon át).

 

Az egyes előadások szombat-vasárnap folytak, s minden szombaton hat után volt valami külön előadás vagy filmklub. Iszonyú időmennyiséget töltöttem el hát egy hatalmas templom árnyékolta épület termeiben.

Maradtak fönn „diákhumor” stílusú jegyzetek e hétvégék előadásaiból, de nem kifejezetten viccek, poénos pár sorok, ezeket adom közre. Jórészt egy hallókészülékes lánynak küldtem el emailben, mert ott volt minden előadáson, de keveset értett.

Szakmaiságot senki ne keressen ezekben! azért szólok előre, nehogy az, aki nem végezte ezt az egyetemet illetőleg nem fogékony az extrapszichológiai dolgokra, inkább el se olvassa. Hogy mennyire nem választott rosszul az egyetem igazgatója, amikor X. Bélát választotta ide egyik előadójául, abból is látszik, hogy később a tévében elég sokszor csináltak vele interjút.

 
Teljes bejegyzés | Menüpont: Alternatív tanulmányok | Hozzászólások: 1