Isabel

Hála az égnek, a műholdtechnikának, a meteormókusok egyre pontosabb előrejelzésének, péntek éjjel valóban berobbantak az ígért széllökések és kisöpörték a tíz napja eszet vesztő aszalómeleget, melyben elég keserves bányászkodni. A friss, élhető klímában viszont vidáman indulunk útnak e szombaton. Dorogra érve engedelmesen föltesszük a kobakokat, de nemsokára mindenki leveszi. Az ember feje ide-s-oda inog benne, széllöketre, hajolásra az ormótlan tökfedő furton földet fog. (A frizurának se tesz jót:-)

Miért is megy az ember Polgárdiba? ott is Szár-hegyre, amit Kőszár-hegynek is hívnak néha. A rejtélyes/gyönyörűséges Seuso-kincsek nyomába? melyekről tudnivaló, hogy innen kezdte világkálváriáját? Büszke a magyar, hogy kis országa mi töméntelen kincset rejt magában bősz történelmi hódítók pusztításai ellenére is.

E hétvégén sem unatkoztunk. Szombaton a dolgozók munkában múlatták idejüket, akik meg ezt mégse tették, a TIT-Stúdió összes termeiben válogathattak, mit hallgatnak-néznek a Tudomány Napja címén. Itt adott elő sok más között kedvenc tudósunk is a világító ásványokról, aztán két vitrinben ismét láthatták a Gutin-hegység elképesztően ragyogó ásványait a lassan becsordogáló vendégek, akiknek vásárlásra is lehetőséget adtunk. Képviseltette magát a Csapody kör, növénybemutatóval és árusítással, egy gombász ládaszám lila, sárga, szürke gombákat hozott nézésre és megkívánásra. Megnézhető volt most az emeleten a máskor általában zárt Öveges-terem, késő délután pedig sor került képzőművészeti kiállítás megnyitására.

Még mielőtt Pátkára érünk: júliusban két túra is volt, az elsőről engem a hatalmas kánikula kitörése tartott vissza. Persze mikor később a klubban levetítik pénzesgyőri amoniteszkereső ásatásaikat egy egész jó kis erdőben, szinte bánni kezdem, hogy nem tartottam velük. Na de most jöjjön végre a pátkai délelőtt.

Mindösszesen kétszer jártam eddig a gyöngyöstarjáni Füledugó bányában, és mindkét alkalommal gyönyörű szép vörös jáspistömböket hoztam el onnét. Természetesen társaimmal, az ásványklubosokkal egyetemben, akik jó része még nálam is gyönyörűbbeket talált, és nemcsak jáspist és opálféléket, de sok más kristályt is. 

Talán 2008 tavaszán volt e nagyélményű túra, Marival közös ásványtörténelmünk hajnalán. Még nagyon az elején vagyunk az ásványok tudásának – persze bizonyos tekintetben még ma, 2012-ben is igen az elején bandukolunk.

Ének a nagykovácsi-pusztai mesevilágról, ami a valóság --- Azért a sokat reméltető címek, mert nehéz a meseszép szurdokról áhítat nélkül írni. Megpróbálok mégis a földön maradni, mikor leírom, hogy is volt ez a július 16-ai kirándulás a Dera-patak-szurdokvölgyébe.

Mondom másnap a barátnőmnek, hogy olyan jó volt az idei első nagy ásványtúra (ráadásul három helyszínre is eljutottunk), nem lehet leírni. Képtelenség még a magam számára is betűkkel, mondatokkal érzékeltetni a tegnapi hangulatomat, ami leginkább amiatt volt, hogy már nagyon jól esett a szabadba kimenni. S mert az írás silány utánzata a valóságos ottlét élményének, csak felsorolom, ami volt, nem bajlódva jelzőkkel, sem szuperlatívuszokkal.

Kezdetben csak e torzszülött két sort vajúdtam: Nem tudtam a bányáról írni – hát nem írtam. Találni követ sem tudtam, így nem is találtam. Eddig a nyomorék vers – de ebből nem élünk meg, mondhatná ásványgyűjtő társam a Zsombolyai sarkán. Próbálok tehát egyéb szellemi táplálékot nyújtani e két, egymást követő szombati túráról szóló betű-szó-anziksszal. S ha az ezekből összerakott mondatig eljutok, már nincs messze a bekezdés, melyből néhány kitesz majd tán egy oldalkát e jeles szombat megörökítésére.

Mindenkinek, aki ott volt, s annak is, aki nem: beszámolóm elejére valami hatásos címet-bevezetőt akartam, hogy érzékeltessem bennetek mindazokat a csodajó érzéseket, amelyek a tegnapi parádsasvári kirándulás alatt bennem születtek és maradandónak bizonyultak. Jó Jánunk mondta az ilyen és ehhez hasonló dolgozatokra: nem hittem volna, hogy erről valamit is írni lehessen… Vajon hogy fogadná ezt az írást? gondolok most hirtelen őrá.