Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Mátra, Gyökerestető - 2012 utolsó

2012.11.12

Fenti rendezvény okán kerül sor a megszokott szombat helyett vasárnap idei utolsó ásványtúránkra. Mátra, a Gyökerestető a célpont, ahol kvarcra, annak is egy lila válfajára, az ametisztre hegyeztük ki majd figyelmünket.

De kisbuszunkkal előbb Pásztóra megyünk. Ezt a programot "esőnapnak" szervezte Giz, hátha annyira átázott a mátrai táj, hogy képtelenség lesz ott mászkálni-keresgélni. Mivel kedvünkért nyitja ki földtörténeti múzeumát a filigrán, élvezetes stílusú igazgató, már nem lehet visszamondani – és valóban, nem is bántuk meg, hogy betértünk. Az ember pikírt humorral zavarja le a földtörténeti korokat, miközben fosszíliákkal, rajzokkal, ásványokkal teli vitrinek előtt haladtunk el. Ismét kedvünkért nyitja ki a sokunk számára eddig ismeretlen Rajeczky Benjámin, zenész perjel emlékszobáját – és ezt se bánjuk. A szobában minden úgy van, ahogy a perjel utolsó munkafázisát abbahagyva, otthagyta - Erika írógép, benne félig megírt értekezés, népi motívumos függönyök, párnák.

A látogatás végén megnézhetjük a pinecét (sic!), melyben a leglegebb látnivaló egy kút, vastag üvegfedővel, ami padlóként is funkcionál. Belenézve, alján hatalmas trilobitát látunk, oldalaira százkilós festő földtörténeti sémarajzokat alkotott, kötélen csüngve. Kissé nehéz volt felhúzni, poénkodik a piknikus igazgató.

Kijőve megcsodáljuk a pásztói, román és gótikus stílusban épült római katolikus templomot (némi 13-14. századi barokk toldással), majd beszállunk kis rohamkocsinkba.

Innen előző mátrai utainkról jól ismert szerpentineken suhanunk, melynek unalmát, sőt szédültségét enyhítik a novemberi erdő lélekszépítő földszínei, melyek sárgáját, pirosát, barnáját sok helyütt bükkösök kérgének kékesszürkéi oldják.

Leparkolva egy kellemes pihenőhelyen, elindulunk befelé egy, középen terepjáróktól erősen legyalázott földút két oldalán, ahol sok gombafaj vidámítja az avart. Gombakedvelőink mindjárt szednek is másnapi ebédre valót, én is elhozok egy lila pereszkét.

A vidám beszédű gyaloglásban az idő tudása mellékessé válik, miként az útközépi sárvágányok is – kikerüljük, bár ha véletlenül belelépünk, se nagy baj.   A völgy arany-pirosát friss napsugarak varázsolták ragyogóbbra, a magasra nőtt fák alatt rozsdaszín avarszőnyeg, melyet sűrűn mozaikoztak élénkzöld mohával benőtt fatönkök.

 

 

Néhol andezites partba szakadnak bele a fák, már csak gyökerükkel tartva magukat, még gyakoribb a morzsalékos talaj, melyből zöldes agyag omlik széjjel. A színes dolog távolabbról az ásványkeresőnek nagy örömökre ad reményt, ami sajnos, szertefoszlik, közelebbről is megmarkolva a palackzöld agyagleletet. Ami vagy ott hagyatik, vagy dobozba rejtve mégis elvitetik. Jócskán vannak az úton még színes-vasas, vaskérges gumók darabok is, aki az ilyet szereti, megszedi magát.

A gyaloglást megunva napos részre pakolunk, följebb próbálunk mászni. De a tíz-húsz centi vastag avar alatt nagyon csúszós, omlós a lejtő, én is, miután találok néhány kvarcos fecnit, fenéken csúszom a biztonságos útra. Mások lejjebb keresgélnek, s időnként találnak még ametisztes, baritos darabokat is, kalcedont. Koromfekete, enyészettől már kis ütésre is szétomló sziklácskák zugaiban parányi kvarcüregecskék. Már látjuk, hogy otthon a mikroszkóp előkerül, a szép aprókák tisztítása után.

Senki nem panaszkodik a gyér zsákmányra, az enyém ennyi volt.
A levegő finom, gyógyító, a Pásztón még kellemetlen, hűvös szél itt teljesen leállt.

Kibandukolunk a pihenőhelyre, ahol ismét szárnyakra kap a szél. Az uzsonnázó asztalhoz-padokra telepszünk, én odébb megyek, fotózok. Megfordulva látom, ahogy fuldokolnak. Ti engem nevettek? kérdezem, miközben kattintgatok. Igen, mert Jani szerint, a hátizsákomból kikandikáló fenyőágak mögött légionistának látszom. Mondom már a buszon, hogy rendben, aki nem nevetett eléggé, nem kap fotót. Zsike élénken jelentkezik.

Nem hagyjuk ki a patakot átszelő hídon át a "könyvtárat" sem, majd, mivel korán sötétedik, elindul velünk hazafelé a kisbusz.

Nem volt nagy leleteket produkáló nap ez, mégis jól szórakoztunk ezen az igazán szép őszi ajándéknapon. Tudtuk, hogy másnap már ismét esni fog. Csak reggel, délelőtt tette meg, és ahogy kinézek itt Pestszentlőrincen az ablakon: a levelek ugyanolyan sárgák, barnák, vörösek - az ősz színei mindenhol hasonlók. 

Mégis, mégis, a két táj között több sóhajtásnyi a különbség mércéje. Itt a lakótelepen nincs patak, a távolban nem domborodik a Mátra. A levegőt pedig senkinek nem kell bemutatni. A Mátra-látogatás tehát ismétlésre vár. Ki jönne velem?

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.