Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Élményfestés

Kézi dolgokban mindig is aktív voltam, az iskolában már rajzolgattam, párnákat varrtam össze, majd kihímeztem, kötögettem, horgoltam, később megtanultam varrni, anyám születésnapjára pongyolát varrtam. Hosszú évtizedek után elvégeztem a Hagyományok Háza játszóház tanfolyamát, ahol a népi alkotások szinte minden fajtáját megtanultam, volt kosárfonás, gyékény- és szalmafonás és szövés, gyapjúfonás, nemezelés, gyöngyhímzés és gyöngyvarrás, gyertyaöntés, virágfonás (főleg levendulakoszorúk és babák), fajátékok faragása, emellett hetente volt néprajzoktatás is. A diplomamunkám a gyékényről és annak sokrétű felhasználásáról szólt.   

fonott-tapeta-ajto-felett.jpgLakásfelújításkor fonott tapétarészleteket helyeztem el itt-ott. Az árkádot is magam faragtam hungarocellből.

 

fonott-tapeta-es-gyekenyek.jpg

 

 

 

 

Ezen az előszobafalon néhány gyékény- és szalmafigura, vesszőkarikák stb. látható. Az előszobában egy szörnyű ronda szellőzőnyílást takartam ezzel a tapétafelrakási módszerrel, melyre aztán ráaggattam örökéletű kincseimet. Ezt az általam máshol is kidekorált lakást kellett tavaly otthagynom.

 

 

Az élményfestés úgy jött az életembe, hogy lányomék küldtek fotót saját közös festményükről, onnan tudtam meg, hogy ez egyáltalán létezik. Náluk minden helyiségben van egy-egy kép, nagyon feldobja a lakást. 

Az élményfestésnél előny, ha van némi kézügyesség, de ha eddig valaki nem fedezett fel magán ilyesmit, itt kipróbálhatja és lehet, hogy meglepődik, miket tud.

Anyák napjára lányom meglepett. Ő is kreatív természet, üvegfestett, ékszereket készített, később keresztszemekkel egyiptomi témájú képeket varrt ki, majd bekeretezte - mind remekmű. 

Egyszóval "anyák napi meglepetés", találkozunk a Jászai téren. Együtt siettünk a műhelybe. Regisztráltunk, fölvettük a kötényt, majd leültünk, előttünk festőkereten keretre feszített festővászon, halvány ceruzavonalakkal néhány vezérmotívum. Mellette kis lapon az aznapi festmény "puskája", ugyanakkor az instruktor lány a saját festőállványán is megfesti ugyanazt, róla is lehet tehát puskázni. Értelemszerűen virágcsokrot festettünk, fél 10-től. Fél 1-kor úgy éreztem, vége, amellett virágokat igen nehéz festeni, én nem is szeretem. Elrohantam a Klebelsberg kultúrházba egy Wagner-opera vetítésére. Erről és más koncertélményeimről a most készülő komolyzenéről szóló írásban teszek majd említést.)

Előttünk tehát kerek paletta, egyenlő távolságokban rányomva egy-egy kisebb diónyi akrilfesték, annyi színben, ahányat majd fogunk használni - no és melyekből majd kikeverünk más színeket. Oda volt készítve egy nagy lapos ecset is, később kaptunk kisebbet és azzal dolgoztunk, majd váltogatva. Nagy élmény volt, életemben eddig csak falakat festettem és ajtókat mázoltam, leszámítva az általános iskolai rajz-festés órákat, melyek elbírálásánál sosem voltam az első. 

A virágcsokor így sikerültanyak-napi-festes2.jpg

Az instruktor lány (lányok, ha több festőnövendék ül ott) magyaráz, hogyan kell az esetet meríteni, hány ecset- merítésből tegyünk az adott akrilfestékbe és miként keverjük azt selymesre. Közben is folyamatosan magyaráz, ha valaki nem tud valamit, segít. Egy szünet is van a nagyjából három-három és fél óra alatt, ez idő alatt is magyaráznak, elmondják a festési módszereket (ragasztott homokos, késes, szivacsos stb.). Lehet háromnegyed áron kupont venni legközelebbre, sőt ajándékba is akárkinek. Azonnal vettem is, majd Van Gogh Csillagos éjét kiválasztva, azt egy másik műhelyben festettem egy szombat este. Van Gogh a kedvenc festőm és a hozzám lélekben legközelebb álló is egyúttal. Talán mert ő életében egy képet adott el, míg én életemben egy komoly publikációt értem el, a Természetbúvár magazinban egy környezetvédő cikkel. A festés végén közös képeket is csinálnak, összeállunk, festményünket magunk elé tartva, festékfoltos kötényben. 

A festési idő ennél a festménynél mindössze két és fél óra volt, az égen szereplő csillagok helyei nagyjából jelezve voltak, a fa kontúrja és a festmény alján lévő házacskák részletesebben. Én a házacskáknál már improvizálni kényszerültem, mert azok és tornyom vonalait később nem találtam az előzőleg ráfestett háttér alatt. Nekem így is tetszett, sőt másoknak is, volt olyan ismerősöm, aki az eredetitől nem tudta megkülönböztetni. De ez nem az én érdemem, valójában udvariaskodott.  csillagos-ej-van-gogh-001.jpg

Beleszerettem a festésbe, az ember egy különleges világba csöppen, mikor a külvilág eltűnik. Van Gogh festményein a hullámos ecsetkezelés különösen nekem való. A következő festésemre is váltottam kupont, bár még nem tudtam, mi lesz az.

Néhány héttel később Pitypangot festettünk, világító festékkel. Néhány nappal később elküldte az instruktor kislány a közös képet is. Érdekes, hogy a 9 éves kislány pitypangja a legnagyobb, az enyém az eredetihez viszonylag közel áll, a papáé a legkisebb. A világító festéket, egy átlátszó ragacsot a már teljesen kész festmény olyan részeire visszük fel, melyek sötét helyiségben valóban foszforeszkálnak!

pitypang-3-asban.jpg

 

 

 

pitypang-2019-jun-29c.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

p1010009.jpg

Következő alkalommal Arany könnyek. Megismerkedünk a szivacsos festéssel, a női arc jobb oldalát eltakaró sávot festettük e módszerrel. A legvégén arany festékből születtek a lecsorgó könnyek, és amíg tartott az aranyból, tettünk a hajra is. Később egy ismerősöm Klimt stílusát fedezte fel benne. Valóban Gustav Klimtet, az aranyfestés nagy atyját idézi, de nem ő, hanem Anne-Marie Zilberman festette az eredeti képet. 

Legközelebb Salvador Dalí Elfolyó idő című festményét választottam. Ez volt az ötödik képem, amit kedvezményért, féláron festettem. Munkában:

dali-elfolyo-ido-001.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Majd a kész festmény, mellette a közös. 

dali-elfolyo-ido-005.jpg

dali-kozos-kep.jpg

 

 

 

Én mint egy tyúkanyó, középre telepedtem. Ez a festmény is több mint három és fél órát vett igénybe, este 6-kor kezdtük, fél 10-kor még mindig úgy éreztem, nincs teljesen kész. Én azonban, vulgárisan szólva, teljesen kész voltam, úgy vánszorogtam haza és dőltem be az ágyba, mintha egész nap gyalogoltam volna. 

Nem reméltem, és nehéz is volt a választás, mégis eddigi legjobban sikerült festményem lett a Szitakötők. Egy kedves médiás ismerősöm is ezt találta a legjobbnak, dicsérve a jó színválasztásokat. Ekkorra már jól megtanultam a szalvétatechnikát is. Bármilyen fehér, puha papírral maradéktalanul törölni is lehet, ha azonnal észrevesszük a hibánkat. De vonalak elmosódottá tételére is alkalmas technika. Büszke lehettem, mert az egyik pillangó magenta színét jól eltaláltam, az instruktor kislány is megdicsért. Sikerült a szitakötők szárnyát áttetszőre festenem, merthogy az áttetsző is, alatta kell hogy lássuk a faágat. Leszámítva az alsó fertályban lévő tavat, az még nem sikerült annyira, de mivel dominál a felső rész, nem zavaró. Eddig tehát ez a legremekebb festményem, bár én a Goghgal és az Arany könnyekkel is nagyon meg vagyok elégedve.  

szitakoto.jpgszitakoto-4-aljafestes.jpg

 

 

 

 

 

 

A festés legvégén megfordítjuk a képet és a keret oldalát is lefestjük. A tetején és oldalain festés közben is megtesszük. Ha később be akarjuk bekereteztetni, nem szükséges az oldalfestés. 

A Szentjánosbogarak esti villódzása nem volt igazán célom, de előre megszabott idők, festmények vannak, ezt találtam a legalkalmasabbnak az ajánlottak közül egy szombat délelőttre. Ennek a képnek nincs eredeti elkövetője, Van Gogh stílusban valaki megfestette. Erre is ráraktunk egy sötétben villódzó réteget a fontos részekre. Amíg festettem, jól éreztem magam, ahogy máskor is, aztán már nem tetszett, itthon kicsit átvariáltam. A két kép egymás mellett van. A fotózás este történt, úgyhogy lehet, nem adja vissza teljesen, mert előtte van egy sólámpa. szentjanosbogarak-villodzasa-van-gogh-stilus.jpg

img_2819.jpg

 

 

 

 

 

szentjanos.jpgszentjanos-negyen.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán elszabadult a pokol, fejemben saját képek is születnek (csak idő kéne még kétszer ennyi), vásároltam rengeteg akrilfestéket, ecseteket és a műhelyben használtaknál kisebb, fakeretre szögelt vásznat. Félig vagyok készen saját tervezésű életfámmal, ha megvan, idemásolom.

Egyelőre a Pannónia utcai műhelyben szintén egy Életfát festettünk, nyolcadszorr. Irtó fáradt lettem a végére, este 10-re értem haza, bedőltem az ágyba. Itthon a csillagokat még átfestettem és a kép alján is a sárga csíkot. A második kép a kész festmény! már nem nyúlok hozzá. Ahogy elnézem, messziről, szemüveg nélkül egy nagy kék pillangóra emlékeztet. 

eletfa4-este.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kilencedszerre festettük az Izabellában az egyik féle északi fényt. Ott dicsérték, de nekem nem tetszett, itthon még három-négyszer átfestettem, egyre rosszabb lett. Az egészet feketére mázoltam, és egy teljesen új képet festettem rá, egy interneten talált valódi felvételről másolva. eszaki-feny-foto-alapjan.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Második sarki fényem volt a tizedik kép, azt jónak találva itthon már nem nyúltam hozzá. eszaki-feny-masodik.jpg

 

 

 

 

 

 

 

A tizenegyedik képet ingyen festettem, így szokás. Monet Vízililiomok egy részletéről szól. Itthon még itt-ott hozzányúltam, ez a végleges példány.

monet-vizililiomok-vegleges-.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Közbevetőleg: itthon még jó néhány kisebb festményt kreáltam azóta, de ezeket nem teszem ide. Saját gondolataim, és egyelőre nem akarom publikálni.