Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Klasszikus zenei épülésem I. - 2018

Ahogy ígértem, beszámolok arról, hogyan kerültem közelebb a húsz éves korom óta az életemet fenntartó komolyzenéhez.

         "Nem olyan családból származom én..." mondta annak idején Regős Bendegúz Rideg Sándor regényében. Egyszóval, én sem zenekedvelő családból származom, bár anyám szívesen énekelt, szép hangja is volt, de a könnyű műfajt kedvelte, azok közül is az operettet. Mari nővérem is operettet hallgatott, és mára nem változott az ízlése.

Az operettől viszont engem rázott a hideg. Ha meghallottam Honthy Hanna hangját, visítva rohantam a kertbe. Elismerem mára, hogy e műfajban is csodálatos alkotások létezhetnek, de egyik sem érintett meg. Kivételek persze itt is vannak, konkrétan egy, a Giudittából a Youkali című ária, melyet Teresa Stratas énekel.

Amit ugyanígy utáltam, az a cirkusz, de azok előadásai is inkább a rádióból jöttek be hozzánk.

Mikor tán féléve egyszer Komjáthy Györgyöt láthattam volna az Óbudai Társaskörben, és a műsor címe is ez volt: Játék és muzsika tíz percben, jutott eszembe, egész kicsi koromtól hallgattam ezt a műsorszámot, pont délben, nem emlékszem, a Kossuth vagy a Petőfi adóból szólt. És vagy tátott szájjal vagy nem, de azon csodálkoztam, honnan tudják ezek az emberek ilyen gyorsan, mi szól - a legfontosabb és azóta is többször hallott dallamok viszont azóta úsztak az eszembe. 

Sok évtized telt el, a kíváncsiság alább hagyott és másfelé terelt, de nyomot hagyott bennem a Bánk bán előadása középiskolás koromban, majd mikor elkezdtem dolgozni, szivárogtak be egymás után a szebbnél szebb klasszikus zenék. 

              Miután az elemi iskolát megkezdtem, itt-ott rejtélyes dolgokat hallottam: "szolfézs", osztálytársaim némelyike zongorázni is tanult, egy harmadik énekórára, táncolni. Énekórákon tanultuk a dó-re-mi-fá-szó-lá-ti-dót, de a lényegről nem volt fogalmam. Hogy botfülem van, második elemis koromban derült ki, és kicsit irigyeltem azokat, akiknek valamilyen "hallásuk" volt és énekelhettek. Az énekórákat fentiek ellenére nagyon élveztem, később is emlékeztem a tanult zeneszerzők nevére, bár csak a nevükre. A Schubert-, Kodály-dalok némelyikét ma is el tudnám énekelni, ha erőteljes alt hangom nem tűnik el - de ünnepélyeken megdobta az előadást, mert jól kiereszthettem. 

           Kornyikálás, macskanyávogás, fűrészelés - otthon ilyen felhangok hangzottak el időnként a klasszikus zenei előadásokra. 

            "Kilépve az életbe", kollégáim hatására és példájára kezdtem színházba járni, néha egy-egy koncert is belefért. Lányom születése után vettem meg Beethoven mind a 9 szimfóniáját bakelit lemezen, ezeket nyúztam, és Vivalditól és Mozarttól, Raveltól is volt egy-egy. De csak takarítás közben, egyedül hallgathattam, senki mást nem érdekelt. 

             Tévé akkor került a házhoz, amikor dolgozni kezdtem. Közbevetve, tovább akartam tanulni, de láttam, hogy az anyagi gondok már olyan nehézségeket okoznak otthon, és testvéreim egyike sem tanult tovább - lemondtam hát én is, és dolgozni álltam be az MTI-be. Jelentősen megváltozott minden, azonnal tévét, bútort vehettünk, részletre persze, de így is nagy dolog volt.

             Egy karácsony szenteste azzal álltam elő, hogy most csönd legyen, mert Beethoven 9. szimfóniáját muszáj meghallgatni-nézni, és akit nem érdekel, menjen át a másik szobába. Eleinte járkáltak, később ők is leültek, és néma csendben végighallgatták. 

            ****

Teltek az évtizedek, itt-ott eljutottam egy-egy koncertre, de még mindig csak ott tartottam, hogy fentieken kívül tetszik ez vagy az az ária, szonáta, szimfónia. Sorra vásároltam, néha kaptam is magnóba való kazettákat, melyek szalagjai Callas áriáitól mentek tönkre. Az évezred elején egy régi osztálytársam hatására bérletet vettünk a Vigadóba, a Megérthető zene című sorozatra. Meg voltam hatódva még a hely szellemétől is, s bár egy mukkot sem értettem, ki kicsoda, mit miért csinál és hogyan, jól éreztem magam tőle. Később a Klebelsberg Kultúrkúriában vasárnapi operavetítésekre hívták föl a figyelmemet, jártam is rendszeresen, időnként tiszteletjegyeket kaptunk a Zeneakadémiára, Szenthelyi Miklós hegedű- és dirigens estjeire.

Még később, már a kilencvenes évek vége felé lányom barátnője által került föl a számítógépemre Mozart Figaro házassága és a Varázsfuvola, csodálatos Bergman-rendezésben, Kiri te Kanawa, Dietrich-Fischer Dieskau, Maria Ewing, Mirella Freni.  

Wagner azelőtt is elvarázsolt, bár sose tudtam hová tennik. A Lohengrin máig emlékezetes maradt, ezt tán külön leírom majd valahová, mert megint egy sorsot fordító idő előeseménye volt, de láttam Wagnertől 2019 tavaszán a Nibelung-tetralógia minden egyes részét, a Nürnbergi mesterdalnokokat, A bolygó hollandit, a többit csak hallottam a rádióból.

2017 őszén Pestszentlőrincről Kelenföldre költöztem. Az óriási tévé sztereoban üvöltött a kis szobában, nem bírtam, fillérekért odaadtam valakinek.

Akkor rákapcsoltam a Bartók csatornára, a mutató azóta is ugyanott áll. Eleinte oda se figyeltem, csak a nyár vége felé, és csak fél füllel hallottam, játszani is lehet. Nyár vége felé beküldtem egy jó megfejtést a Muzsikáló délutánban. A Macbeth történelmi hátteréről kellett valamit tudni. Érdekelt a téma, rákerestem és rátaláltam, és kisorsoltak, nyertem egy cd-t. Innentől mindennap játszottam, többnyire persze az interneten kellett utánanéznem a megfejtésnek, de ezekből a keresésekből nagyon sokat tanultam. Hogy kérdezni is lehetett a műsorok közben a zenékkel kapcsolatban, apránként sok hiányt pótolt bennem.

Nem sokkal később a Budai Fonó táncház székely napok című délutánjára mehettem el, délután 2-től késő estig. Majd novemberben, harmadik nyereményként a  Bartók rádió Márványtermét is megismerhettem, Horti Lilla Puccini-estjén, ahol Virág Emese zongorázott. Ehhez Szép Károllyal kapcsolatosan Charles Munch karmestert kellett tudni (természetesen "kigugliztam", viszont ezzel tanultam is).

Megismertem sorra a rádió műsorvezetőit is. Radványi Dorottya a mai napig így kezdi leveleit: tán: jaj de örülök, hogy itt van, kedves Isabel! eleinte nagyon melengette a szívemet, később rájöttem, hogy ezek felszínes udvariaskodások, de azért jólestek.

Negyedszerre Verdi A végzet hatalmára kaptam jegyeket, ötödik nyereményem a Duna-palotába szólt, éppen a születésnapomra, a Symphonia Fantasia frenetikus koncertjére. Előzőleg egy-kétszer már voltam ott, Jókai Anna könyvbemutatóján, előtte Józsa Judit kerámiaművész kiállítás-megnyitójára. Tőle állandó meghívóm volt, mert egy Szent László-szoborhoz keresett szentlászló pénzeket. Én rengeteget szedtem ásványoló korszakom során, eladtam belőle egy maroknyit egy webes piactéren, és Judit rátalált.

Hatodszori jutalmam egy kakukktojás kérdés válasza volt, Boldocki Gábor, Geiger György és Pálfalvi Tamás trombitaművészek, Szentpéteri Roland nem. Ezt is lelestem a netről. A BMC-koncertet választottam. Viszont nem mentem el... az volt az érzésem, hogy ez olyan hely, ahova "mi sose szoktunk járni", elit vacsorázóhelynek gondoltam, meg hogy Opus Jazz  Club - á, nem nekem való ez. Később derült ki, hogy - de ezt majd később.

November 20-án a 6-os stúdióba volt jelenésem. A kis modernszkij volt a koncert címe. Sztravinszkij kezdeti műveiből kis dalokat énekeltek, kaptunk hozzá papírpuskát is. Itt személyesen is beszélhettem B. Sz. műsorvezetővel. A második félidő végén igazi meglepetés volt A katona története. Mai napig nem tudtam újra végighallgatni a youtube-ról, de élőben egészen más! 

November 21-én ismét a Márványterembe mehettem, Ludányi Tamás Sextet koncertje, majd 27-ére is ide sorsoltak, ez volt a 9. nyereményem. Debussy-est volt, Baráth Emőke énekelt, Virág Emese zongorázott. 

December 1-jére ismét a Budai Fonóba nyertem két jegyet, táncházra. Tizenegyedszerre, 2018-ban utoljára, egy iszonyú hideg esten Bősze Ádám zenei stand-upjára mehettem el. Majd megfagytam, mire odaértem, de jól szórakoztam.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.