Isabel

Már nagyon régen írtam receptet, nem is profilom, különben is tele van ilyenekkel a net. De ez most olyan élmény volt nekem, hogy megosztom veletek.

Ha Zsike nem készít isteni cseresznyés rétest a tiszteletemre, most akkor is sütök, mert mindig, ha vendéget várok. Imádom hallani a dicséreteket.

Tegnap kicsit kegyetlenkedtem a babapiskótákkal. A nagy halom szárazáru már régen szúrta a szememet a kenyértartó dobozban, ahol tároltam őket. Nincs a közelben kisbaba, nem fogyott.

Tegnap úgy éreztem, meleg van, a hőmérőre nézve kiderült, hogy ez se véletlen, 40 fok volt. Ez már láznak se kevés!:-) de természet anyánk aztán leápolt egy hűvös borogatással: a friss levegő egész éjszaka szabadon járkált a szobákban.

A Raclette, e szép nevű, sárga színű francia sajt sütés nélkül is rendelkezik némi (nemcsak némi) „stichhel”. Vagyis a lakás tőle annyira sajtszagú, mint a berlini Kadewe áruház sajtosztályához vezető bejárati nagyliftek és a környező folyosók légtere. Itt jegyzem meg, hogy én a sajtot sokszor nevezem tejkonzervnek, azt hiszem, nem magyarázandó, hogy miért.

Kilenc nyelven beszélő borsóleves volt hétvégén friss borsóból (és répával természetesen), a főzés végkifejlete előtt megszórva fél marék apróra vágott petrezselyemmel, kistányérkán grízgaluska-halmok társulatában.

Egy barátnőm húslevest akart főzni, egy bizonyos fórumon körbekérdezett, hogy miből. Hozzáteendő, hogy hús nélküli táplálkozást vezetett be otthon, csakhogy tudatalattija erősen kívánta a rég imádott ízeket. Erre született alábbi válaszom, szintén az "izabelita" érából.

Úgy szoktam kategorizálni (ha egyáltalán kategorizálok) alábbi  és többi hasonló írásaimat, hogy az „izabelita érából". Nos, ez az éra bősz internetezésem idején kezdődött, s tartott vagy tíz évig. Innen származik a nevem is, az Isabel. Sok olyan írás született akkoriban, amelyet ma talán nem élvez a társaság annyira, mint akkor, ott, bár ezt is ki tudja. Hát, ehhez mérten fogjunk hozzá olvasásához…

Csak az olvassa el ezt az írást, aki vevő a tájnyelven szólásnak beszédben, írásban. A tájnyelvet döröskei szép napjaim ihlették, de tősgyökeres budapesti lévén, nem biztos, hogy abszolút hiteles, viszont a történés, amit elmesélek vele, szóról szóra... mondanom se kell, az "izabelita" érából való.

Egy berlini vendéglőben mondja barátnőm, kóstold meg az echte császármorzsát. Gyerekkoromban imádtam ezt a pirosra sütött, morzsálódó édességet, sok porcukorra, még több lekvárral. Jó, együnk ilyet, mondtam, aztán nagyon csodálkoztam, mikor egy hatalmas tányéron palacsinta alakzatban elhelyezett háromszögek sorakoztak, üvegtálkában pedig jó néány szem szilvabefőttet is feltálaltak. Ne csodálkozz, ez az eredeti császármorzsa, és köze nincs a búzadarához, amivel otthon csináltátok (tette hozzá barátnőm).