Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

"A" borsóleves

2012.05.02

Friss borsót, sárgarépát, kis csokor petrezselymet venni a szombat reggeli kispiacon legszebb élményeim egyike. Már messziről látom, az én kiló borsómat mely halomból méretem, hát amelyik a legfrissebb zöld színben nevet rám, a borsószemek a ropogós héj alatt már látszanak, de még nem kőkemények, elavultak, mert az öreg borsón semmi turpisság nem segít már, élvezhetetlen.

Hazavinni, megfürdetni az első dolgom, majd szétteríteni egy tálcán, a hüvelyt szétpattintani, a frissen kipattanó szemeknek örülni egy langyos késő tavaszi délelőttön, nyitott ablak mellett, ahonnan nyalábokban dől be a meleg napfény. E tevékenység nem munka, hanem színtiszta, várakozásteli élvezet.

Természetesen a zsenge friss borsóhéjat külön edényben mindig átfőzöm a csirkecsonttal, a végén beleszűröm a kész levesbe. Levesbetétnek a galuska a legjobb, ha már a gyerekek nem túl kicsik, s nem igénylik a betűtésztát, amit egyébként paradicsomlevesbe tesz a gondos és figyelmes anya. De most úgy döntök, kukoricadarából állítom elő a galuskámat: egy tojásfehérjét kis vízzel össze, pici só és egy gyerekmarok zöldpetrezselyem összevagdalva, ehhez két evőkanál gríz jár.

Előre elképzeltem, ahogy a cuki kis galuskák étvágygerjesztően (s csít fakasztóan, mert hiszen tudnivaló, hogy a gríz jelentősen növeli azt) sorakoznak egy féllapos tányéron a feltálalt levesestál mellett. Kis edényben vegetás vizet forraltam, beleengedtem a pihentetés után kellő állagú grízgaluskát.

Azon nyomban szemeire esett szét – de egy skorpió nem adja föl, egy dupla skorpió meg nem dob ki ételt. Azonnal témát váltottam, szemrebbenés nélkül belezúdítottam az egész tálnyi félkész nyersanyagot, állandó keverés közben. A tojásfehérje természetesen ki is csapódott, de mielőtt elhagyta volna a fazék tetejét, megrögzötten kevertem tovább, közben szeretettel gondolvam a ház macskájára, aki majd megeszi.

A tojás lében maradó részei asszimilálódtak a dagadó és puffogó elegyhez. Kezdett olyan érzésem lenni, mintha dödöllét csinálnék, de ahhoz is hasonló volt a jelenet, amikor a mocsárból mérges gázok pufognak ki, majd forró cseppek lövellnek szerteszét, kalasnyikov-mód, de lehet, hogy ez utóbbi nem túl elegáns példa.

Akkor minden mindegy jeligével, s azzal a gondolattal, hogy ezúttal a leves kristálytisztaságát nem zavarják meg a belerakott grízgaluska amúgy is azonnal szerteguruló szemei, hát esszük az idei új borsólevest anélkül, különben is kezdek leszokni az ilyesmiről, egy levesben legyen zöldség vagy hús, esetleg egyszerre mindkettő, a tészta pedig legyen egy második ételfogás. Ne keverjük a szezont a fazonnal, gőzekét a gizikével, mondja egy régi szleng mondás.

Lezártam a főzemény alatt a gázt, magára hagytam. Mire a borsóleves készen lett, a gríz fölvette a fazék tömb alakját, tányérra borítottam hát, s lám-lám, szilárdan és eltökélten megállt rajta. Lesz, ami lesz, úgy lesz jó, odaraktam az ebédlőasztalra a tál borsóleves mellé, mellé egy kést és egy tortalapátot. Mindenki vágott-szedett a levesébe, amennyit akart. A szomszéd macska etetése a feledés homályába merült, én meg gazdagodtam egy gríz-levesbetét újítással. A receptet mindenkinek felajánlom ingyen, szabadalmaztatás nélkül.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.