Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Tai-chi táboros ételek

2012.05.01

A reggelik

Hosszú étkezőasztalokon sorakoztak a kaspók, benne tehéntúróval, amiből nem sajnálták a karikázott zöldhagymaszárat, uborkát, petrezselymet, gabonacsírát, olívabogyót, kockákra vágott chilipaprikát (nem a csípős fajta), paradicsomot, paprikát. Minden reggeli isteni volt, egyetlen egyet kivéve, a hagymapástétomot, főtt-tört krumpli, snidling, tejszín és darált, pirított hagyma ömlesztvénye. Egy reggelen sem hiányzott az óriási tálcákra negyedekbe vágott friss paradicsom és szeletelt kígyóuborka.

A jógiteáról életemben nem hallottam, a tej helyett ezt választottam. Akkor, ott nagyon ízlett ez a feketetea csillagánizzsal, fahéjjal, korianderrel és barnacukorral ízesítve, tejjel felöntve. Pikáns, szokatlan, de ízletes. Egyszer brióst adtak 2,5 deka vajjal, de túlédes volt a kakaó, amit mellé adtak, pocakos Karcsi úgy akarta ezt enyhíteni, hogy teát öntött bele. Nem is rossz, mondta, gondoltam, én is teszek, de meg is bántam azonnal.

A brióshoz nemcsak vaj dukált, de kétdecis köcsögökben házi ribizli- és erdeigyümölcs-dzsem is, kitettek egy-egy ilyet tíz személyenként. A lekvár eleinte nemigen fogyott, a jógaoktató nő maga elé vette a bögrécskét. Egyébként azt megfigyeltem mindenféle üdüléseken-nyaralásokon, hogy a már előre kifizetett ételt inkább megeszi az ember, még ha dosztig is ette már magát, de nehogy kárba vesszen. Még nézni is élvezet, ahogy a vékony nő pöttömnyi briósára óriási kanál dzsemeket rak, de csak azt eszi le róla, hogy mászos falatjára újabb adagokat tudjon rákanalazni. Odébbről elkaptam egy-két félénk pillantást, vajon kínálja-e feléjük is a jógaoktató a lekvárt, már ők is ennének. Szólni-kérni nem mertek, és ez lett a vesztük – aztán mindenki befejezte az evést, a nő végül kiürítette a pikszist. Jó munkát végzett.

A völgyben őszi reggeleken nagyon hideg van, 10 fok körül, a Nap még csak akkor kezdett finoman melegíteni. Vittük párnánkat, vonultunk kaspónkkal a feng shui stílusú kertbe, de a padok, kőpárkányok még hidegek voltak, a hajnali harmat is rajtuk volt. A hűvös levegőben tenyerünknek-ujjunkat jó volt a bögrén melegíteni, a tűzforró kókuszos-mézes tejbe úgyis csak fél óra múlva lehetett belekóstolni. Egy reggel kaspónkat párolgó barnarizzsel mérték tele, amiből nem sajnálta a mazsolát, fahéjat, főtt almakockát, diót és pirított mandulát Lajos, az istenek szakácsa. Aztán egy csodálatos változata volt még a mennyei reggeliknek a tonhalkrém kapribogyóval, olajbogyóval, kockára vágott chilivel, ami úgy mosolygott belőle, hogy ne féljetek, nem csípek.

Az ebédek

Finom, bőséges főzelékekben az alapanyag dominált, sem habarás, sem rántás nem volt benne, kötőanyagként liszt helyett valami mást használhatott Lajos, mert nem hasonlított máshoz, pláne nem a gyerekkorban otthon, vagy ami még rosszabb: óvodai, napközi otthonban kitálalt szörnyűségekhez. A zöldborsófőzelékben a borsó uralkodott, s rengeteg petrezselymet is szórt rá, fűszerezett zabpehely-pogácsát sütött a tetejére. Ehhez a zabpelyhet megfőzik, kihűtik, hozzákeverik a reszelt sárgarépát, sózzák, szerecsendió, koriander bele, majd roston megsütik. Az adag óriási volt, mégis mindenki megette, még azok a nagydarab férfiak is, akik a tai-chival is most ismerkedtek, Lajos konyháján teljesen elhűltek. Aztán megették.

Egyik műalkotásban krumplikockák, kukorica, zellerszár, póréhagyma, nem a felismerhetetlenségig szétfőve, mégis puhán, s elegáns volt a tetejére rakott, gusztusosra sütött kölesrétes. Máskor serpenyőben sütött tönkölylepény díszlett az üde zöld vajas zöldborsón, sárgarépa-karikákon, nagy adag kukoricamártással leöntve. Édességnek rakott tésztát sütött Lajos fahéjas dióval, búzacsírával, mézzel. A barnarizst pirított mandulával gazdagította, mellé zellerszár-sárgarépa-zöldborsó-póréhagyma ragut mert, meghintve sok friss petrezselyemmel. A párolt rizst néha kockára vágott szójás tofu körítette, zöldségekkel.

Bár magukban az ételekben is mindig sok volt a zöldség, még különféle salátákat is adtak az étel mellé. Például salátalevél, zöldhagyma-karikák, gabonacsíra, uborkakarikák citromos-olívaolajas lével leöntve. Aztán paradicsomsaláta, ez volt aztán csak a mennyei, repetáért is sorba álltam, és még többet kaptam, mint amennyit előzőleg, pedig az is legalább négy közepes paradicsom volt. A végén alig bírtam megenni, de nem lehetett ott hagyni a csodálatosan friss, hersegő, édes paradicsomokat, kevés citrommal, cukorral, olajjal.

Bármennyire csodáltam ezeket az étkeket, mikor az egyik délelőtti edzés vége felé megcsapott egy ismerős illat, a lecsóé, utolérhetetlen ízkavalkádot ígérve, beindult a gyomrom, s alig vártam, hogy kaspómba belemérjenek egy nagy adagot. Nagy volt aztán a meglepetés, mert az aznapi ebéd "öhöm”, azaz paprikás tarhonya volt krumplikockákkal. A lecsót bizonyosan valami más célból főzték, valaki másoknak, gondoltam irigykedve, miközben persze élvezettel ettem a pásztorok ételét. A rejtély evés közben oldódott meg, a paradicsom- és paprikahéjak ott voltak benne, csakhogy összepöndörödve, a krumpli s tarhonya lecsóban főtt. Igazán ízletes volt! A húsevők virslit is kaptak bele, s bár nem szeretem a virslit régóta, most kicsit irigyeltem őket. Ők az öt nap alatt  még egyszer kaptak húst, az utolsó ebédjükön valamilyen csirkét.

Még nincs vége az ételsornak, egyszer volt fehér párolt rizs fokhagymás olajban párolt uborkahasábokkal, és ki hinné, de igazi  finomság volt! A párolt rizsre máskor olajban párolt gombát, kínai kelt mertek, aztán volt karfiolpörkölt petrezselymes tésztával. De ahogy a borsófőzeléken, a petrezselyem itt is dominált, nemcsak úgy imitt-amott szórtak rá,  nem is felismerhetetlenül finomra vágva Nem tudom, nővérem ezt hogyan ette volna meg, mert ő  sehol sem tűri a petrezselyemcafatokat. Persze ez a gond nem merült fel, mert nővérem nem jár tai-chira sem.

Szokványos süteményeket sosem adtak, valójában szükségtelen is volt, hiszen egyik ételből sem hiányzott a szénhidrát. Néha Lajos csinált a büfének kókuszgombócot meg rizsgombócot, meg lehetett venni külön pénzért. Főtt rizs volt az alapanyaga, még tűnődtem is, hogy áll össze neki a rizs, ha tudnám, ilyet otthon is kreálnék. De ismétlem, a sütemény nem hiányzott, legalábbis nekem nem.

A vacsorák

Bőséges, gazdag leveseket mértek a kaspóba, nagykanállal. Már ezzel jóllaktunk többen, de utána még főétel is volt, legalább ugyanakkora mennyiségben. Ezt az egyet sosem értettem tai-chiéknál. A déli egytálétel után két óráig nem volt edzés, de vacsora után szinte azonnal, igaz, ezen nem volt kötelező részt venni.

Thai csirkelevesnek nevezték azt a gazdag lét, melyben puhára főtt csirkemellkockák, sárgarépa, zöldborsó, zellerszár, póréhagyma, gomba is volt, mind gyönyörű élénk színekben, nem szétfőve. A gombalevesben a gombát nem kellett vadászni, tele volt vele a tejszínnel kikevert lé, azonkívül borsó, kockára vágott sárgarépa, krumpli, zukkini, végül paradicsomkockák, zellerszár, őt a káposzta is megjelent.

És adtak póréhagyma-levest és paradicsomlevest is, melyek szintén részt vehettek volna akármilyen nemzetközi versenyen is.

Tai-chi levesnél ne azokra a vegyes zöldséglevesekre gondolj, amit általában kínálnak, levüket nem gusztustalanította elázott tésztabetét. Tésztát  soha nem főztek levesbe, csak külön, második fogásnak adtak. Egyszer a vegyes zöldséget krémmé keverték, de ott volt a tetején sok egészben hagyott zöldborsószem, friss színű sárgarépa, krumpli, de nem szétesve, a levét tejszínnel keverve-sűrítették.

Meleg fahéjas meggyleves! benne rengeteg magozott meggy, cseresznye, mazsola, körtedarabkák, de nemcsak imitt-amott. Jó háromnegyed literes leveseskaspónkban legalább egy 7 decis üvegnyi gyümölcs volt. Alig bírtuk megenni, aztán még a főételt.

A lencseleves sem az otthon megszokott unalmas, benne répa is sárgállott, gyökér is fehérlett, s ebbe az egyfajta levesbe főztek némi galuskát.

Második fogásnak általában párolt rizst kaptunk, kínai módra készített káposzta-sárgarépa-zukkini és tofukockák alatt. Spenótos pennét kétszer is adtak, egyszer sajtmártással, másodjára chilimártással leöntve. De ez a chili nem volt csípős, igaz, a penne sem volt annyira finom, mint a sajtmártásos. 

És grízes tészta is került az asztalra egy tai-chi leves után, gyerekkorom „kedvence”. Annyira ízlett, hogy már-már  repetán  gondolkoztam, végül győzött a józan megfontolás a torkosság ellen, s tele hasam is közbeszólt. Majd otthon csinálok! (azóta sem került rá sor)

A jellemző fűszerek a fokhagyma, hagyma, friss petrezselyem, friss zöldhagymaszár, rengeteg zöldfűszer, tárkony, bazsalikom, kakukkfű, szójaszósz, currymártás. Sűrítéshez keményítőt, tejszínt használt „A LAJOS”. Tojás soha sehol nem volt fölfedezhető. Ó, ha még egyszer egy ilyen konyhán étkezhetnék - hát addig is magamnak kell előállítanom ezekhez hasonló, persze korántsem ugyanolyan élvezeti értékű ételeket.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.