Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Shitoryu edzőtábor

Miért kezdtem negyven évesen karatézni? váltam, gyűltek bennem az indulatok, de nem ez volt az egyetlen indok, új utakat kerestünk bonyolult életünkben. Minden érdekelt akkor minket, vezetni tanultunk, Anikó két hónappal később megszerezte a jogsit,ugyan a kreszen először elbukott, másodszorra megcsinálta, majd a rutinvizsgán is túl volt, a forgalmi vizsgát egy iszonyú hideg napon, jeges-havas betonon végezte. Azt mondták, aki ilyen körülmények között hibátlanul megcsinálja, később enyhébb terepen is megállja a helyét. Én nyűglődtem szeptembertől egészen jövő májusig, oktatót váltottam, mert sehogy se haladtunk. Volt hogy megállt a Szent Imre kórháznál, kiszállt, lelkemre kötötte, hogy el ne hagyjam az autót. Két óráig volt benn, ki tudja mit csinált. Máskor is sokat kellett rá várni, volt eset, hogy Anikóval éjfélre, jégbe fagyva értünk haza a vezetésből, mert mondjuk este 9-re rendelt oda minket bártfai utcai kft-je elé, és előtte ott fagyoskodtunk, mert  tízkor még sehol nem volt. Akkor elegem lett, mondtam az ATI-ban, kérek másik oktatót. Meg sem lepődtek, ismerték. Pont ott számolt el egy oktató, az rögtön elvállalt engem, plusz 15 órát vezettem, a végén azt mondta, most már mehetek forgalmi vizsgára. Egyszer megálltam a zöld lámpa előtt, mert a Stop feliratra figyeltem az úttesten. Új órák, új vizsgadíj. A második forgalmi vizsgánál elfelejtettem jobbra benézni abba a kis mellékutcába, ahonnan sose jött ki jármű, de szabály volt. Azt megelőzően mind a 30 alkalommal benéztem... Az oktató azzal búcsúzott, jól vezetek, ne aggódjak, legközelebb sikerül. Nem volt legközelebb, pénzem elfogyott, és mi van, ha levizsgázom, ha egy ócska ladát se tudok majd venni. Na és azt még fenntartani - egyedül, mivel közben elváltunk.

Váltottunk életformát, barlangászással kezdtük, akkor úszni, aerobikozni jártunk, mindenhova együtt, hárman. Aztán idősebb lányom hozott egy szórólapot karateedzésről, rohantunk beiratkozni. Akkor fogamzott bennem meg az a gondolat is, hogy kitanulom a sportág csínját-bínját, és úgy lepofozom az uramat a lépcsőről, hogy legalább a lába törjön ki. Mire letelt a három év, a karate életszemlélete olyasmire tanított, amitől többé nem akartam pofozkodni.

Karate edzőtábor 

Június 26-tól július 1-jéig tartott, személyenként kb. 8 ezer forintért. A hat nap részletes naplója:

Hétfőn Sz Laci az ügyeletes edző. Tízkor ér be a vonat, várnak kocsival. A tábor nagy, az idő rossz, de még nem esik. Egy komfortos faházat foglalunk el négyen: én, Edus, a húga Édus, a barnaöves Gili. Edus lábán gipsz, mert nemrég az edzésen valaki úgy rálépett, hogy eltört. A tábordíjat nem kaphatta vissza, ezért eljött, hogy majd elsántikál valahogy, nézi az edzést vagy kiül a Balaton partjára. Érdekes testvérpár voltak ezek, Edus annyi idős, mint én, és legalább annyira szerencsétlen is. Illetve szerencsétlenebb, mert még gyereke sincs. Külföldön élt egy ideig, ott volt párja, de sok év után vége lett, hazajött, itt viszont nincs szerencséje, olyan, mint egy fekete hajú sovány kecske, bár az arca szép. Szőke, dundi húga sokkal fiatalabb nála, neki van férje, gyereket is szeretne. Borzasztóan ügyetlenek, ez a kemény sport nem nekik való. Én háromnegyed év után készülök sárgaövre vizsgát tenni, itt a táborban, lányom már a kéknél tart. Edus és Édus viszont a lényegre nem éreztek még rá, mozdulatokat utánoznak. Gyorsan megtelik a szoba tömérdek holmijukkal. Gili előrelátóan óriási táskát hozott, ki se pakolja, mint egy nagy fiók, minden el is fér benne szépen. Dobozos tejet, müzlit is hozott, mint régi táborozó, tudja, hogy az élelembeszerzés nem könnyű, ha nem fizet be ebédet, vacsorát. Próbálok begyömöszölni egy kis csomagot a hűtőbe, de már minden tele van Edus-Édus legalább két hétre szóló táplálékaival. Ezt később megbeszéljük!

12.15-kor rendkívüli edzés a parton a SPORTISSIMO magazin fotósai kedvéért. Utána ebéd, kétféle leves, gyümölcsből, zöldbabból, marhapörkölt, puding. Nagy tálat hoztak, s mivel nem fogyott el, mindkét levesből vettem. Kis pihenő ebéd után, aztán megint gyülekező, az esős idő miatt egy szobányi "fészerben". Egymás hegyén-hátán tolongunk, mire kialakulnak a csoportok kor és fokozatok szerint és kezdődne fél 5-kor az edzés, beborult, zuhogni kezdett az eső. A többség, főleg a fekete- és barnaövesek kimentek a partra gyakorolni, a benn maradott kezdőknek a kövezett ebédlőben tart edzést a sensei. Kezdetnek, szokás szerint hunyorítva, levezényelt vagy ötven kentót, mindenkinek vérzett a középső ujja a végén. A kentonál szép sorban begyűrjük az ujjainkat a tenyérbe, a hüvelykujjat ráhajtjuk, és az öklön így keletkezett tégla alakú „talpat” leállítjuk a földre, majd ezzel fekvőtámaszt csinálunk. A sensei ezt büntetésképpen is alkalmazza, több százig is, feketeöveseknek néha be van kötözve a kezük.

Akik a parton jól eláztak, most már visszarendelte a sensei. Zuhog később is. Este húsgombóc van paradicsommártással, hogy szeretik ezt a gyerekek! De a lányom, aki egyébként nagyon nem jó szemmel nézte, hogy az anyja is odajár, már mindent maga akart intézni, ezért nem fizetett be vacsorára, a többiekkel kotyvaszt egy másik házban, vagy hideget eszik. Most se bírom ki, hogy ne vegyek neki banánt, de úgy nyomom a kezébe, hogy ne lássa más, ne cikizzék az anyjával. (Hozzátéve, a harmadik év végén már másként látott engem, és ez vonatkozott a senseiékre is, sőt a feketeövesek, barnaövesek is, igaz nyílt elismerés nélkül, de befogadtak.

Lacinak mondom, Bean-kazettát hoztam. Felderül az arca, hozzam be a tévészobába. Nyolc után ugyanis két program volt, diszkó az ebédlőben vagy videózás. Sokan ráharaptak, tele lett a szoba, dőlünk a szünet nélküli röhögéstől. Közben a sensei fölautókázott Pestre, mert elfelejtette lehozni a saját kazettáit, viszont még ma este feltétlenül be akarja mutatni. Mr. Bean még megy, mikor végre beesik az ajtón. Kicsit meghökken, hogy nélküle videózunk, érződik is emiatti feszültsége, de nem állít le senkit, és szerencsére tíz perc múlva kiírják az End-et. Akkor benyomhatta a saját kazettáját, non-stop shytoryu karatét, kendot, shotokant, judot néztünk, aztán jöttek a régi versenyek, bemutatók, éjfélig. Nagyon élvezetes voltak a senseiéket régebbi videón megnézni (a felesége is az volt, neki csak két danja, a férfinak négy volt). Végre minden lemez lejárt, csak tízen vagyunk, mind fiú, egy fiús lány.

Az éjszaka jól kezdődött volna, mert Édus felhúzta az ágyneműmet, amiért hálás vagyok neki, mert nem ébresztem fel a többieket a sötétben szöszmötöléssel. Ő viszont felébreszt mindenkit, mert köhög, szívja az orrát két órán át. Biztosan tovább is, de a folytonos zajtól végre elalszom. Reggel szólni akartam, mert Édus fertőzhet is, de hálás voltam az ágyneműért, s nem tudtam, mi jön még ezután, egyelőre hallgatok. A barnaöves Gili is nehezményezi az éjszakát, egyelőre ő sem szól, de a második napon már igen. 

Kedden Zóra az edző. Hatkor kelünk, fél hétkor bemelegítő futás, utána felmérő futásra kell menni. Felkelni rossz, de mindenki kinn van, elszáll a rosszkedv, az álmosság, a közösség erőt ad. Nem is lehetne benn maradni, mert aki nincs ott kezdetben, azt egész nap nem engedik edzeni, odavan a napja. Felmérő futást rendeznek. Hát nem hittem volna, hogy végig tudok futni, félúton majd összeestem, ez sose ment jól. Az időm 1500 méteren 5'25''. 10-kor ebédig edzés, utána beúszom a Balatonba, de nem sokan követnek, hideg a víz. Délután fél 5-kor megint edzés, a szép arcú, telt Zóra szigorú. Az első nagy esőcseppek után morajlik a csoport, többen megjegyzik, hogy esik az eső, főleg Pasztinák Judit, aki kotyogós, a lányomat jobban irritálja „az a hülye hangja”. Vidéki lány, ez önmagában nem lenne baj, de túlzásba viszi a szereplést, pedig inkább hallgatna, hangja mint egy rossz kereplő, ráadásul okoskodik mindenen.

Az eső sokunknak jól jön, mert nagy a meleg, és mivel elejétől fogva elkötelezett karatés vagyok, érzem, hogy méltatlan megjegyzések hangzanak el, viszont nem érdekel, csinálom, amit kell. Mindenki érzékeli az esőt, de Judit kétszer is beszól, mintha a mester nem venné észre, és őt kellene tájékoztatnia. Zóra nagyot kiált: van-e olyan, akinek nincs váltás cipője és váltás edzőruhája? az álljon ki. Pasztinák Judit kiáll, vesztére, mert ő ég ott kinn egyedül, Zóra azt mondja: mehetsz haza. Nagy leégés, mindenki érzi, persze senki nem röhög. Edzés után ismét megyek a vízbe, az edzőruha alá vettem a fürdőruhát. Most jobb a víz, jólesik egy-kétszáz csapás. Máris lehet vacsorára vonulni: szilvás gombóc van, rettentő pocsék. A lányom elhatárolja magát tőlem, de elviselem, így nem is megyek a közelébe, nehogy szégyenkezzen. Tudom, ez nem a szeretet hiánya, csak hát a generációs különbség uralkodik. Egy-két hozzám hasonló korú és hasonlóan elhivatott tag jár be, az egyik csontsovány, négy gyerekes nő már zöldöves. Mivel este müzlis tejet ittam Gili példáját követve, éjjel nagyon szenvedtem a bélgázoktól is, na meg Évától.

Szerdán Sajol feketeöves mester az edző. Furcsa az arcberendezése, a sensei mesélte róla, hogy amikor tizenvalahány éve edzeni jelentkezett, önbizalom hiánya volt. Bezzeg azóta! érzékeltette a sensei Sajol kivirágzását. Egyébként, ahogy a sensei néha mesélt, jórészt önbizalomhiányos gyerekeket irányítanak a szülők a küzdősportokra, mert igaz, hogy néha kéken-zölden járkálnak edzésre, ha maradnak, óriási a változás bennük.

Nagyon kifacsartak vagyunk Gilival és Edussal, bár Edus úgyse tud semmit csinálni a gipsze miatt, alhatna is még, de azt gondolja, a jelenlét is számít, és hár már befizette a tábordíjat, amit úgysem kapna vissza. Zóra az arcára rá van írva, mi a véleménye a fekete vékony lányról, de megtartja magának. Majd rájön nemsokára, egyszer később aztán én is kicsit kioktatom. Valami tapasztalatot mindenki szerez itt, Édus soha, mert annyira buta, teljesen agyatlan.

Elsőként érünk Gilivel a reggeli gyülekező helyhez, a kapuhoz. Jön Zóra és Ilkó, kénytelenek vagyunk elmesélni Édus szipogását. Ha ez minden éjjel így lesz, nem tudunk pihenten edzeni. Zóra elintézi, hogy bevigyék Édust Siófokra az orvoshoz. Éduson kicsit látszik, hogy nem érti, mit foglalkoznak a náthájával, de nem szól. Nagyon buta nő.

A parton Sajol bácsi kedvenc edzésmódszereit élvezzük, délután négykor újra. Utána megismerkedünk a monori srácokkal. A kihon katákat, az elemi gyakorlatokat már tudom, most a tennot és a sinnot gyakoroljuk, ezek is jól mennek már. Vacsorázni Edussal megyek, roston sült hekk van, ami isteni, csak irtó kevés. Kérhetünk repetát is, de hekk már nincs, kapunk egy tányér tejbegrízt. De az is nagyon jó és kell a fehérje. A videószobában Pitkin-film megy, mindenki dől a nevetéstől. Utána beveszek egy altatót és elmegyek aludni.

Csütörtök Ilkó a soros edző, de még reggeli előtt hullafutást rendez. Laci odajön a teraszhoz, elhív: Gili szólt valamit neked, esetleg mérges? Látja, hogy nem értek semmit, azt mondja: "Na, jó, majd később elmondom. Volt egy kis nézeteltérésünk." Veszettül izomlázunk van. Ilkó jól meghajt. Ötven felülés után nyolcvan lábemelés, majd lábkörzés, oldalfelülések, százhúsz jumping jack. Több, mert sokan még nem jól csináljuk, ismétlés. Nekem háromszor is újra kell kezdenem, mire már nem szól.

Iszonyúan fáj a bal mellizmom, talán a múlt keddi focilabdától, amivel edzés utáni játszás alatt megdobtak. Az ebéd valami iszonyú makaróni, de megesszük. Délután eszünkbe jut a szanbon kumite, ami már kell a vizsgára, de persze nem tudjuk. Sárga övesen még nehéz rájönni a nyitjára, a többiek se tudják.

Este nagy futkosásra megyek ki a házból a teraszra. Jönnek hírelni, hogy egy srác beugrott a kerítésen, ellopott egy motort, mondják, hogy mindenki jól zárja be a ház ajtaját és egyáltalán is vigyázzanak mindenre. Mindjárt ezután a gondnoknő biciklijét keresik. Pár perc múlva megyek szólni, hogy láttam egyet a senseiék házfalához támasztva. Mindenki teljesen odavan, hogy került az oda. Soha senki nem tudta meg, hogy én csináltam tréfát a biciklivel, de Zseriének hittem. Vad, ronda, fiús lány, és engem valamiért folyton cikiz. Már a pesti edzésen is bántó megjegyzéseket tett, pedig ő se tudta különbül a korkülönbséghez képest. Gondoltam, a megtorlás nem marad el, csak ki kell várnom az alkalmat. Egyfolytában száguldozott a táborban, sokszor alig lehetett kitérni előle. Úgy gondoltam, megleckéztetem.

Már sötét volt, egy biciklit láttam az étterem falánál. Zseri biciklijét sose néztem meg túl közelről, másnak pedig nem volt a táborban, tehát csak az övé lehet. Most megkapod a magadét! gyerekes bosszú ez tőlem, de nem árt, ha a szemtelenje félórát izgul. Vagy egész éjszaka. Arra sétáltam, amikor senki nem figyelt, eltoltam a biciklit a ház mögé, a vaksötétségbe.

A teraszon könyökölök, szívom a jó esti levegőt s várom Zserit, hogy keresi majd a járgányát. Ha a ház mögött megtalálja, legfeljebb elgondolkodik, hogy került oda. Határozottan jól érzem volna magam kis bosszúmban, mikor néhány perc múlva elszáguld előttem. Kié akkor a másik bicikli? Ekkor hallom, hogy elöl nagy hangzavar van, jön Pasztinák Judit visszafelé, mondja, hogy a gondnoknő keresi a kerékpárját. Megvárom, míg a lány bemegy a házukba, hátramegyek, még mindig senki nem lát, ott semmi világítás nincs Előretolom a bicajt, letámasztom senseiék házfalának, majd előrementem szólni, hogy nem ez-e az a kerékpár. Senkinek nem jutott eszébe engem gyanúsítani, hiszen én találtam meg. Még meg is köszönték. Nem is volt lelkifurdalásom. Engem sokkal többször megtréfáltak, lehetett tanulni azokból az esetekből.

Késő este a videóteremben újra beteszik a régi kazettát, 1983-as felvételek is vannak, mind izgalmas. A '92-es szilveszteri műsorban az ötven körüli senseiék fiatalabb kiadásban. Zóra furulyáz, a férje gitározik, a fiuk Nagy Feró munkadalát énekli. Lefekvéskor Gili tesz egy megjegyzést: rossz előérzete van az éjszakára. Édusra gondolok, beveszek egy altatót. De nem az volt. Egy srác, Gergő később híres lett a gitárjával és énekével, vele sokszor játszott együtt a sensei. Anikót kis időre becserkészte, aztán abbamaradt minden.

Pénteken egy monori sensei az edző. De még előbb, hajnali 3-kor valaki berúgja a házunk ajtaját, Laci az, az ajtó majd kiszakad, és üvölt: fölkelni, edzés! Halkan szólok Gilinek, aki visszaszól: "Nincs kedvem éjszaka futni, maradjunk csöndben, hadd higgye, hogy elmentünk." Persze ez hülyeség, tudják, hogy még nem mehettünk el, kisvártatva Ilkó tényleg bezörget: "Öt perc múlva a kapunál!" Az ő hangjára muszáj kimenni, kegyetlen típus, a senseiék már kinn vannak, bizonyára írják, ki hiányzik. Felkapkodjuk a cuccot, lihegve érkezünk a kapuhoz. A sensei vezényel, két fiút szólít, hogy jöjjenek velünk, senki nem futhat a sötétben egyedül, négyesével indítja az embereket. Mikor mindenki elfutott, kerékpárra ülve követik őket, visszafelé is.

Az első cél Szántód-Köröshegy, ott megtudjuk a többit. Senkit nem szabad hagyni, ha kidől, vinni kell. Futunk, közben csoportokkal találkozunk, van, aki elhagyta a párját. A senseiék ide-oda biciklizve ellenőrzik a hadműveletet. Korán kidőlök, alig vánszorgok, a társaim nem tudnak segíteni, de meg kell várjanak. Nem is az éveim miatt, a futás az egyetlen sport, amit sose bírtam csinálni.

A vasútállomásnál aláíratjuk a karunkat, aztán irány Földvár vasútállomás. Kezdünk lazábban futni, legszívesebben eldőlnék valahová, s ott maradnék. Megérkezéskor Laci szignálja az alsó karomat. Visszafelé lassú kocogásba fogunk, s bár mindig hátul vagyok, nem adhatom fel, kiszúrnék a többiekkel is. Visszaérkezünk, mutatjuk aláírásainkat a senseiéknek, mehetünk zuhanyozni. Már hajnalodik, ezért hatkor nem kell felkelni, mert addig a másfél óra alvás kevés lenne, fél kilencig adnak alvásidőt. Tízkor kezdődik az edzés, Ilkó minden vizsgagyakorlatot megcsináltat. Már hullák vagyunk. Zóra és a sensei jön nézni, hogy dolgozunk. Zóra megjegyzi, szokásos éles hangját felemelve: "Húsz percetek van még, de olyanok vagytok, mint a beteg lovak." Ez volt a kedvenc szavajárása, de hatott is.

Egyébként, mivel máshol úgysem írok erről, elmondok egy epizódot, a dojóból. Látom, hogy edzés közben Zóra sensei egyfolytában bal lábéllel püföl egy őrült vastag és nehéz, felfüggesztett matracot. Minimum százszor csinálta meg. Feltehetőleg büntetésből csinálta, a saját négydanos férje utasítására. És itt nem számít semmi, csak a rangsor.

Ma nem úszom, szörnyen fáj a mellizmom. Egy beszélgetésünkön mesélem Zórának a focipartikat az --ban, a szememre mért ütéseket, lányom és Juli erősebb lábösszerúgását. Figyelemmel hallgat, ami jólesik. A szememmel az történt, hogy edzés után nagy focizást rendeztek, de a senseiék már elmentek, valamelyik feketeöves volt az irányító. Az egyik fiú erős labdája pont a szememen landolt. Mondta az edző, menjek ki, tegyek rá valami vizesrongyot. Úgy is lett, visszamentem, de már nem álltam be, üljek csak a kispadra. Borogattam a szemem, egy pillanatra levettem, hogy a rámelegedett zsebkendőt lebegtetve lehűtsem, majd visszategyem. Abban a pillanatban a másik szememet is eltalálja a labda. Ilyen nincs! a fiúk-lányok hahotáztak, kínomban persze én is nevettem.

Voltak más érdekes foglalkozások, sőt életveszélyesek is edzések második felében, például mindenki a nyakába kellett vegyen egy társat, és jó, ha az nem volt erősebb-nagyobb nála. Így futkorásztak aztán a teremben. Semmitől nem féltem edzéseken, csak ettől, valaki leejti a lányomat vagy engem. De gerincre esni is lehetett rosszul, mikor valakit az övénél fogva elrántottak. Persze, tanultunk esni direkt azért, nehogy később baj történjen, de a gyakorlás arról szólt, hogy állandóan sérültünk. És jó, hogy ha nem nagyon.

Ebéd után szabadfoglalkozás, úszom egyet óvatosan, most jól esik a víz. Ötkor szexuális felvilágosításra kötelező menni. No hiszen! én nem maradhatnék ebből ki? Gondolom, ez a gyerekeknek szól, egy E-Cs nevű szexológus, nőgyógyász, a sensei barátja jött le Pestről, az fogja tartani. Tüttyögök a teraszon, Ilkó jön arra szokott dérrel-dúrral módján, nézi, ki van még a házakban. Észrevesz, odaszól: ott vagy már? Azonnal válaszolok, feketeövesnek engedelmeskedni kell, sőt barnának, zöldnek is, megyek.

Az ebédlőben már csak a kövön van hely, odaülök, igyekszem keresztbe tett lábakkal, aztán forgolódom-helyezkedem, hogy a fenekem ne hűljön át, mert fölfázhatok. Az előadás végén a szexológus kérdi, van-e kérdés. Már mindenki abban reménykedik, hogy kimehet, ezért senki nem teszi föl a kezét, csak Pasztinák Judit! neki muszáj kérdeznie valami intimet, ami valamiért annyira viccesre jön ki, hogy mindenki hahotázik. Éppen ő teszi fel! L-Sanyi, aki eddig mellettem ült kényelmesen, végre észrevesz a hideg kövön, fölkínálja a székét. Hálásan nézek rá, ráadásul az én korosztályom, de ilyen férfi van még néhány a klubban, viszont itt nem ismerkedünk.

Kiderül, hogy nincs vége az ücsörgésnek, ami helyett mindenki szívesebben futkározna, esetleg pancsolna a Balatonban, vagy bármi mást. De egy anyuka kineziológiai előadást tart, érdekes ugyan, de felejthető, mert senki nem érti. Vacsora után palacsintás viccverseny van, nekem persze gyerekes, ráadásul minden előadót kicikiznek. A lányokat úgy kell lökdösni, menjenek már palacsintáért, végre egyik rászánja magát, az egyik palacsintát fel is kínálja, legalább lányom is evett. Nekem nem jut, de nem fogok tolongani, én csak a saját palacsintámat szeretem, otthon.

A szombat reggeli záró-felmérő futást Laci vezényli, az én eredményem 5 perc 32 másodperc. Csak hét másodpercet rontottam hétfőhöz képest, de ez direkt jó, ebből látják, hogy egész héten hajtotta magát az ember az edzéseken. Tíztől egyig vizsga. Mindenkivel közlik, hogy a saját kategóriájú vizsgájához mennyi kentót, felülést, egyéb gyakorlatot kell végezni, például én a sárga övhöz húsz kentót nyomok, a feketeöveseknek százhúszat kell.

Sikeres a vizsgám, az övet megkapom, persze nekem kellett előre megvenni, hogyha a sensei kihirdeti a sikeres vizsgát, föl lehet venni. Ebéd után alvás, majd fél ötkor bemutatóra igyekszünk a Panoráma szálló kertjébe, már gyűlik a közönség is. A gyakorlatok bemutatásában lányom is részt vesz mint régebbi kéköves, én fényképezek. A sensei figyelmet kér a közönségtől, bemutatja a cseréptörést, majd elmagyarázza, hogyan működik. Régi használt cserepet tesz két háromsoros téglaépítmény tetejére, és kérdezi: ki az, aki a közönségből kipróbálja, gyerek is lehet! csodálkozik mindenki, mire a sensei biztosítja őket, hogy egy gyerek is megcsinálja. Kimegy egy 7-8 év körüli gyerek, és valóban széttöri a cserepet. Óriási taps, ezután a feketeövesek vadonatúj cserepeket is törnek. Ezen nem kell csodálkozni, az erőösszegyűjtés technikáját jól ismerik.

A cserepeket segítünk összetakarítani, mikor ott van előttünk, hirtelen felbuzdulással vágok egyet egy cserépdarabra. Mivel a teremben már törtem cserepet az első hónapban és akkor is rögtön sikerült, a sensei ijedten el is kapta a kezemet, megnézte és elismerően nézett rám. Persze most az ütés után iszonyú fájdalom nyilall a kezembe. Hát ezt nem kellett volna, mondom is rögtön az ott lévőknek, és azonnal tudom, hogy mi volt a baj. Csak egész cserepet törhetünk, amikor az erőviszonyok másként vannak, ráadásul felépítményre kellett volna tenni. Mikor lányom megtudja, már annyira távol tartja magát tőlem, csúnyán néz rám, az, hogy segítsen-e valamiben, szóba sem jöhet. A sensei arcát látom, amint arra néz, bizonyára mondták neki, de nem foglalkozik vele.

Nagyon fáj a kézfejem, bemegyek a vízbe, próbálok úszni, de nemigen sikerül, iszom is egyet a koszos vízből. A sensei szól, hogy a csoport be van fizetve egy óra ingyen gumin ugrálásra. Egy Feri nevű, negyven év körüli férfival és a fiával elsétálunk, ugrálunk, aközben közben kicsit elterelődik a figyelmem a kezemről. Összemelegszem egy kicsit Ferivel, ő is kezdő karatés, a fia miatt jár. Hazaérve felajánl egy krémet, amit ő is használ izomrándulásra, aztán elvisz minket kocsival a diszkóba. Mikor Edus ezt hallja, bekéredzkedik a kocsiba, ő is jönne a diszkóba. Édus is itt van, beöltözött az egyik kisestélyibe, ilyenekből nem is egyet láttam fölaggatva a tábori szobánk szekrényében. Csodálkoztam is, hogy Édus mit gondol, hova jött.

Egy gézkendőt összehajtva vizezek a közös mosdóban, lányommal és Jucival itt találkozom. A lányom akkor szól, mutassam a kezem, már a duplájára dagad és jócskán kékül. Felszisszen, de nem szól, és más sem, szégyellheti az anyja hülyeségét. Zóra sem szól, mikor szembejön, az ő arcára is az van írva, hogy egy negyvenévesnek nincs ennyi esze... Leveszem a kötést, nehogy más is megkérdezze, és valóban, szinte észre sem veszi, aki akkor nem volt ott.

És pont most vacsorára rántott hús van. Foghatnám a bal kezembe is a húst, ehetnék kézzel is, de erőt veszek a fájdalmon, és annak ellenére, hogy étvágytalan vagyok, még enni is tudok. Miközben vagdosom a húst, nagy nyilallásokat érzek a kézfejemben. Utána Feri kocsiját is meg kell tolni, de aztán megy. A diszkóban egy órát intenzíven táncolunk, néhány szám után kisétálok a partra, klassz este van, de iszonyú sok szúnyog. A sensei a fiával a hintaszékben csapkodja őket. "Sok a szúnyog, ugye?" kérdezem, erre visszakérdez: "Mi van a kezeddel?" Nagy meakulpázásba kezdek, mondom, hogy tudom, én vagyok a hülye. Nem mond semmit. Itt mindenki tanul.

Feri felajánlja a szobájában levő két üres helyet, ha nem tudnék otthon aludni, mert beszélgetésnél szóba került Évi szipogása, ami miatt nemigen alszunk. Hallgatásomra érzi, hogy félreérthető lehet az ajánlata, hozzáteszi: ne higgyek semmit, mások is alszanak így, s néhány példát említ. Félig meggyőz, majdnem igent mondok, de aztán az jut eszembe, eddig is furcsán néztek rám, ez pláne kiderülne, nem kell még több balhé.

Vasárnap reggel összepakolunk, Edus apja jön értük kocsival, elvisznek Siófokig. Ez jól jön, fölmegyek Marihoz, hogy egy később vonattal hazajöjjek. Nem kérek húslevest, iszonyúan émelygek, hullaként eldőlök, kicsit el is alszom, borogatom a kezemet, ami már akkora, mint a két másik együtt. Ez bizony eltört. Mari kikísér az esti vonathoz, de annyi együttérzés azért nincs benne, hogy hazakísérjen. Hátizsák, kéziszütyő, Csak bal kézzel tudok kapaszkodni, és ezt a metrón is nehezen oldom meg, csak a jóisten segít, hogy ne essek el valahol.

Itthon Csaba elhívta a lányomat egyheti táborozásra, amire el is ment, nagyon tetszett neki. Tatabánya mellett, a Szár-hegyen laktak egy villany és víz nélküli házban, negyvenen. Méta közben esett csak egy nagyot, egyébként jó volt, jött haza lelkendezve.

Bemegyek hétfő reggel, mintha mi se történt volna, de a kezemre tekerek egy tiszta kendőt, mert elég riasztó a fekete, jókorára duzzadt kézfejem. Látom, susmorognak odabent, de nem szólnak. Mindent csinálok, amit kell, gépelek is, ha kell. Odacsaptál? kérdezi a büfés, ingatom a fejem mosolyogva. Még mindig azt hiszem, hogy nem tudják, hova járok sportolni majd egy éve, hiszen sose mondtam. És mindig későig benn maradtam, 6-ig, amikor edzésekre jártam. Még otthon is nyomok a kezemmel kentókat, a lányaim kiabálnak, anyu ne!

Marika szerdán odajön: te, nem kellene orvoshoz menned? De, mondom szinte mohón, már én is érzem, hogy csinálni kellene valamit, a daganat nem akar lemenni. Igaz, talán lement volna egy-két nap múlva.

Csütörtök délelőtt a sebészeti röntgenből kiderül, hogy elhajlott a csont, ketté is hasadt. Kérdezi az orvos, mikor történt, mondom. Hát ezt már csak a kórházban tudják összerakni, közli, írja is a beutalót a Fiume úti traumatológiára. Egész nap étlen-szomjan vagyok, szédelgek, mire öt óra felé bekerülök, mintegy eufóriában. Az orvos gipszet rendel, de a gipszelő szól, hogy inkább feküdjek le, hátha elájulok, mert ezt muszáj kiegyenesíteni. Lefekszem engedelmesen, a pasi fogja a kezemet, az arcomat meg figyeli, hogyan reagálok. Nem szólok, csak nézek meredten magam elé, lesz ami lesz. A férfi dicsér, milyen jól bírtam, begipszeli a kezemet. Másnap reggel megint mennem kell, de most másik rendelőbe, átgipszelik. Hogy erre miért van szükség? fél nap alatt mire számíthatnak? aztán rájöttem, lejjebb ment a daganat - na tessék, ha nem jövök el, akkor is lement volna, nem hinném, hogy egy szimpla gipsz tesz ilyen csodát. Átgipszelik, ami hat hétre szólna. Csakhogy közben Balatonföldvárra készülök a gyerekekkel, ott úgyse csinálok. Üdülés előtt mondom az orvosnak, vetesse le, legalább kicsit úszni tudjak, másra nemigen használnám. Az orvos csóválja a fejét, de leveteti. Megröntgenezik, szépen össze is forrt már a csont, mehettünk nyaralni.

Az a két hét is nagyon vicces volt…tán egyszer az is idekerül.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

karatéshoz

(Zalán, 2012.09.19 14:21)

Ez is jó buli lehetett, irigyellek érte! mi is átéltünk hasonlókat, de leírni nem tudnám.

Re: karatéshoz

(isabel-eoldal, 2013.02.04 17:13)

le tudnád írni, ha akarnád, de nem akarod...:-)

karatés

(Zalán, 2012.09.19 14:23)

ja, már kérdezni akartam, hova lett az a fórum a nyitóoldalhoz? jól eltársalogtunk volna még ezzel a lüke moksával vagy agykontrollal, kinek mi a jó. Megírtam volna neki, hogy most már álljon le, jobbkezezzen vagy bújjon oda a párjához, csakhogy nyugodjon már le, ne téged izéljen, főleg ne igazságtalanul.
Szerintem állítsd vissza, ha nem gond!