Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Szekálása a jónak

Most megint olvasom a nyomor szélét (oldalt a link) és bosszant, hogy valami technikai zűr folytán nem tudok hozzászólni, míg eddig sikerült. Színvonalas blogja ez a hvg-nek, körülnéztem addigi hozzászólásaimon, de nem találtam olyat, ami miatt kitiltottak volna. Füstölgés helyett elmondanám itt a véleményemet.

Szekálják azt, aki jót tesz, jót akar, megmutatja a nyomornak nemcsak a szélét, hanem a közepében dolgozik, értük. Jól bevett szokása ez az embereknek, akik távolról látnak csak, pontosabban néznek csak, de nem látnak. Most arról volt szó, hogy láttassák-e a mérhetetlen, elképzelhetetlen állapotokat, melyek szinte mindegyik nagyváros szélén, sőt közepében rejtőznek. Persze csak annak rejtőznek, aki nem jár arra, messze elkerüli a szegénytelepeket, mondván, nem megy arra a "veszélyes" helyre. 

Azt hiszem, amíg a világ világ, amíg egyre romló állapotú, egyetlen életterünkön két ember él, s a kettő között egyiknek mindene megvan, a másiknak meg semmije nincs, meglesz a különbség. Ha belenézünk a történelmi időkbe, ott is voltak szegények és gazdagok, és ez soha nem is lesz másképpen, a gazdag nem fogja megérteni a szegényt, csak lefitymálja, hogy de hülye ez, nem tudott gazdag lenni. Mikor ő meg igen.

A szegény se fogja megérteni a gazdagot, miért nem ad neki, miért sajnálja, hiszen nem tud két ágyban egyszerre feküdni, két tányérból egyszerre enni és egyáltalán. A szegénynek az éhségtől lyukad ki a gyomra, a gazdagnak a zabálástól. 

Örök ellenfelek ők, szegények és gazdagok, egyik sem érti, nem értheti a másikat. Mégse mondható, hogy abba kell hagyni az e témával való foglalkozást, fel kell karolni a szegényeket és meg kell védeni őket a gazdagoktól, pontosabban a mentalitásuktól, és a kizsákmányolásuktól. Mert éppen az e blogban folyamatosan kísért történések mutatják, hogy a béka segge alól szinte lehetetlen kimászni, ez az a fajta béka, aminek mintha ragacsból lenne az alfele.

Az biztos, hogy ha a szegénységet a szőnyeg alá söpörjük, mert nem akarjuk megmutatni a gazdagoknak, attól az még lesz, sőt, egyre inkább fog létezni. Kérdés, ki fog a végén győzni, életben maradni. És mi az, hogy a végén? minek a végén?

Hopp! hiszen én nem is fenti témáról akartam regényt írni, csak arról, hogy miért szekálják agyon azt, aki megpróbál fehér hollóként segíteni a szegényeknek, akik hajnaltól éjszakáig az élhetőbb életükért dolgoznak. Aki segíti őket, még ennél is többet tesz értük.

Saját tapasztalat, hogy egyenesen dühösek lesznek azok, akik nem segítenének, pedig tehetségesebbek lennének ebben: többjük van, amiből adni tudnának. Mivel nem adnak, haragszanak arra, aki ad. Pénzt, élelmet, akár egy jó szót. Sokkal könnyebb szidni, a fene egye őket, büdösítik a világot, félre velük, le velük. 

Adni? könnyebbé tenni azok helyzetét, akik valamiért ott ragadtak, képtelenek mozdulni? könnyebb elhinni azt a mesét, amit mostanában úton-s-útfélen zengedeznek, lelkiismeretet elaltatandó: mindenki ugyanazzal az eséllyel születik, és mindenki saját szerencséjének a kovácsa. Na és mi van akkor, ha se szerencse, se kovács?

Hazugság ez is, vakság, melyből nem tud kigyógyulni a szegény gazdag. Legyenek neki szép napjai ebben a hazugságban, éljen boldogul saját vakságában. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.