Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Adria - umagi sziklák

Ahogy a kapuhoz értem, a strandszatyor teteje felmondta a szolgálatot (viszem visszáruzni Avonhoz). A kecsketej se romlott meg a negyven fok ellenére, Isztriában még három napig azt tettem a reggeli zabpelyhembe...

Mindent azonnal bepakoltunk a kocsiba, fél 9-kor vacsoráztunk, Zsuzsa lecsót, elhűlve nézve mogyorókrémes kenyeremet: te ezt eszed? Távollévő fia franciaágyába fektetett, hogy aludjak pár órát fél 3-ig, ekkorra tervezte ugyanis indulásunkat, hogy még a déli kánikula beállta előtt odaérjünk. Hajnalban ő még megette a maradék lecsót, a vezetéshez energiát veendő magához.

Más dolgom nem volt, csak beülni a kocsiba, hajnalhasadásig relaxáltam is. Fél füllel hallottam, ahogy Zsuzsa szöszmötöl, fél szemmel meg rémülten láttam, ahogy egy kézzel tartja a volánt, a másikkal eszik-iszik, pakol. Néha szédület volt nézni. A letenyei határnál egy kávézó grilljében már forgott az ebéd, vagyis egy bárányka. Lefotóztam, de mivel a filmet nem kapta be a ketyere, és ezt csak később vettem észre, búcsút is mondhattam a pótolhatatlan fotónak.

Rijeka után navigálási feladatot kaptam,  Zsuzsa egy baráti családnak megígérte, hogy az útvonalat leírjuk nekik. Olyan szerpentineken száguldoztunk a kikötőváros előtt, amilyeneken 29 évvel ezelőtt, de most nem féltem, barátnőm kitűnően vezetett, a forró helyzeteket kurta káromkodással intézte. Ha a kanyaroknál rájő a kamion a záróvonalra, sőt belelóg szakadékkal határolt sávunkba, jól kell ahhoz tudni, hogy ne egy utolsó zuhanás legyen belőle.

Inkább este kellett volna indulni, mert így is beleértünk a déli kánikulába az Isztriai félsziget teniszparadicsomában. Az apartman meglepetés, aztán még több meglepetés. Eddig is fájt a fejem, de akkor fájdult meg igazán, amikor Zsuzsa dühöngeni kezdett 89 márkás szállásunkon a tengerparti kilátás helyett földszintes, kisablakos szobát kaptunk. A fáradtság miatt úgy döntöttünk, maradunk, úgyis csak este fogjuk használni a szobát. De aztán Zsuzsa ötször felszaladt a tulajdonoshoz panaszra, mert minimális felszerelések hiányoztak, főzőedények a szobában, nem volt vécépapír, törölköző, fölmosórongy, mosogatóeszközök. A felszaladgálások közben villámgyorsan átrendezte a szobát a saját ízlése szerint, ez meg a tulajdonosnőnek nem tetszett. Zsuzsa nem értette, miért baj, mi lakunk benne egy hétig, visszaindulás előtt visszarendezné, de a tulajdonosnak már égnek állt a haja, követelte a visszarendezést. 

Zsuzsa ekkor rohant el valahová, A tulajdonosnő elém állt és tovább pampogott, én meg széttárt karokkal úgy tettem, mintha nem értenék angolul. Zsuzsa visszajövet közölte, hogy innen azonnal megyünk, van másik szállás, sokkal olcsóbban. A tulajdonos 50 dollár fájdalomdíjat követelt, amit Zsuzsa kis töprengés után kifizetett, az ügy lezárása kedvéért.

Két utcára innen fele pénzért egy szuper teraszos apartman várt, ha kiültünk a teraszra, beláttuk a tengert. Zsuzsa vihogva konstatálta a történteket: isten tartsa meg a szokását a nőnek, a konfliktusuk nélkül most nem élvezhetjük ezt a csodálatos házikót.

Már hullafáradt volt a barátnőm, agya ki-kikapcsolt, csak később vette észre, hogy az utazási irodában kevesebb napot számoltak, így az utolsó szombat-éjszakánk kérdéses volt. 

Felnyergeltük a bicajokat és mentünk az öbölben lévő plázsra, a teniszverseny helyszínétől két kilométerre. Mivel energikus barátnőm csak agyilag kapcsolt ki, 48 kilója még bírta, úsztunk, majd még bebicajoztunk a faluba körülnézni.

Mindennap 5-kor kezdődtek a versenyek, amire csak Zsuzsa fizetett be, én meg mentem bicajozni, vagy a táncot gyakoroltam, relaxáltam.

umagi-halaszcsonakok-tartorudjai.jpg

 

Ilyen félárbocra eresztett karókra akasztják a csónakokat a halászok, melyek közül egy nem látható, vízen voltak. 

 

 

 

 

Barátnőm esti hazajövetele mennydörgésként érte szunnyadozó lelkemet, a kaput becsapta, biciklijét odavágta, és már a kapuból behallózott a szobába, menjek a teraszra, iszonyú klassz minden, mesélni akar. Tűnődtem, sértetten próbáljak-e tovább szunyálni, de jobbnak láttam, ha belemegyek, ez az ő bulija. Mismásnak nevezte a teraszra kihozott rostos őszibarackot vörösborral hígítva, gyertyát gyújtott, majd mesélni kezdett. A napok ilyetén lezárása minden este ismétlődött aztán, csak a mesék meg az italok változtak, másnap sört ittunk. Megszoktam, hogy ez nála így megy, és végül élveztem a kiüléseket, a távolban a tengerre láttam, pontosabban a sötétben annak hófehér hullámai.

De a magyar fiú ingyen meccsére menjek el, nyüstölt aztán, mert ha én nem is értek a teniszhez, ahogy ő, meglátom, van a meccseknek hangulata. Elmagyarázta a tenisz alapszabályait, aztán árnyékos hely után néztünk, de még ott is nagy volt a kánikula. Hogy bírják ezek a tűző napon az ugrabugrát? a mérkőzés nem tartott soká, mert Sávolt Attila argentin ellenfele megrándította a hátát, és föladta a meccset, Attila nyert, de nem örült.

Picit beleszagoltam hát a teniszvilágba. Az ATP Tours-okat évente hússzor rendezik különböző helyeken, a játékosok vándorolva szedik össze milliárdjaikat. Hát nézni még csak istenes, jót tesz a nyaki gerinc jobbra-balra forgatása, de a játékosokról kezdettől zuhog az izzadság, árnyék nincs, a mérkőzések pedig több óráig is eltartanak.

Hétfőn kivittük az összes strandfelszerelést, s egy magyarlakta apartman házmellékében hagyhattuk, ott volt másnap érintetlenül. A tengerpart itt sziklás, emiatt veszettül hangulatos. Úszószemüvegem vadonatújan sem zárt rendesen, csípte a szememet a sós víz. Szerencsére víznyelés nélkül megúsztam, de így is hányingerem meg náthám lett másnapra. Éreztem, hogy merő só vagyok, hiába mosakszom és öblögetek állandóan. Zsuzsa elhozta a fia búvárfelszerelését is, hátha nekem nincs. Nyert, mert venni akartam ugyan, de mikor megláttam az árát, annyiért mindjárt nem kellett. Tíz napra? hogy utána halálomig a szekrény alján heverjen?

De amit nem láttam úszószemüvegen át, megláttam a tökéletesen záró búvármaszk alatt, úszkáltam halak, rákok, tengeri csodák közt, a sziklás part biztosította az azonnali "alvilágot".

Másnap fújt a szél, csak néhányan merészkedtünk be az iszonyú hullámverésbe, a többség kint vacogott. Egyszer csak látom Zsuzsát egy sziklába kapaszkodva, aztán egy másikba, végül a parton állva. Integet és üvölt, mint a sakál: ne menj arra, gyere ki! A hangjából éreztem, hogy ki kell úszni, gyorsúszásba váltottam. Kimásztam és megláttam Zsuzsát, ahogy ott állt, s arcát kivéve, amit a búvármaszk védett, ütések, vágások, háromtenyérnyi „medúzzanatok” voltak egész testén, ujjvégei összevágva. umagi-sziklak.jpg Az erős hullámverés játékszerként bánik emberrel, csónakkal. Ahogy Zsuzsát a hullám odacsapta a sziklához, a rátapadt medúzaraj támadásnak vélve a látogatást, visszacsípett. Ha hozzáérnek, e parányi súlytalan állatka összezárja ujjacskáit, ördögi mérgét a támadóba ereszti.

Most Zsuzsa járt úgy, hogy a medúzacsípésekre már otthon beszerezte a medúzakenőcsöt, csak persze a strandra nem hozta magával. Volt nálam egy pici flakon Aloe First, ezzel megkente az ujjain a vágásokat. Majd hazakerekezett a kenőcséért, amitől szemlátomást húzódott lefelé a csípéstől támadt daganat. Viszont az aloécseppeket nem győzte dicsérni, a kisebb zúzódások óráról órára hegednek. Itthon meg biztatott, csináljak még ilyen kis flakonokat, a barátnői megveszik a pénteki kártyapartiknál.

A medúzasebek rohamosan visszahúzódtak, egy hét múlva alig látszott valami, az egyik ütés okozta  nagy a lábán már egy nap múlva lement. Ehhez kellett egy adag jó kiállás, tűrőképesség, ami benne megvan. El is ment a szokásos teniszmeccsekre, csak lefekvéskor sziszegett.

*

Indulás előtti napon Zsuzsa a fiával (és kocsival) egy szupermarketben vett mindent, ami az ő utazási előéletének gyakorlatából tudottan kell. Engem is kérdezett, mit vásároljon a részemre, a kocsi elviszi, de nemigen tudtam, mi fog kelleni, csak ásványvizet, krumplit kértem. Nem akartam előre azon gondolkodni, miket fogok majd "jugóban" enni, egyrészt erősen müzlikorszakban voltam, másrészt "majd veszek valamit valahol". Ez utóbbi nehezen vált be aztán a közös háztartásban. Barátnőm sokkal előrelátóbb és gyakorlatiasabb volt, például ötperces zacskós leveseket, túrórudit, előre sütött disznóhúst és hasonlókat hozott. A helyszínen már láttam, hogy a nulláig minimális az otthonihoz hasonlítandó olcsó bevásárlási lehetőség, az üzletekben minden méregdrága volt, az említett kispiacot pedig sehol nem találtam.

Reggelente tehát ő beszalonnázott, én bezabpelyheztem, gyümölcs, kávé a teraszon az olajfa, leanderbokrok és fenyőfák alatt, melyek fűszerillata keveredett a tenger sós levegőjével. Szöszmötöltünk, mosogattunk, majd bicajon irány a tenger. A 30-as fényvédő ellenére harmadnapra megvörösödött a hátam. Gyors ebédeket csaptunk össze, amihez mindent itthonról vitt, krumplit, hagymát, ott nincs gond, a kocsiban meg elfér. Mikor egyedül voltam, nézelődtem, bicikliztem, paprikáskrumplit főztem, mert Zsuzsa még kolbászt is otthonról hozott. Csak kenyeret kellett venni boltban, aranyárban. Piac ha volt valahol, sem láttam, pedig imádom a piacokat, be is vásároltam volna gyümölcsöket, zöldségeket, mert Zsuzsa azt nem hozott magával.

Zsuzsa spórolós volt sok tekintetben, vagy inkább nagyon is gyakorlatias, de szerinte is egyszer be kell ülni, ha külföldön járunk, helyi specialitásra. Egyetértettem, na végre mellékgondolattal. Elbicikliztünk egy délebben fekvő, hangulatos kőfalú partra, párkányán könyökölve a zúgó tenger félelmetes volt. Mégis csodálatos, ha nem helyi lakos az ember, csak filmekben lát ilyet. Épült is itt egymás mellé sok étterem, a legszimpatikusabba telepedtünk.

Barátnőm roston sült tintahalat kért, én csevapcsicsit, ami olyan, mint a hamburger, csak  orsó formára alakítva sütik meg. Zöld saláta mindkettőnknek kellett, én vörösborra is áhítoztam, Zsuzsa le akart erről beszélni, hogy itt borzasztó drága, és bor nélkül is meg lehet lenni. De csak nem fogom elrontani garasoskodással a tenger fölötti vacsorámat? 

A salátát szűzen hozták ki, ecet, citromlé, olaj egy kis tálcán, megborítottam hát a salátámat. Zsuzsa feljajdult, hogy az sok! majd hozzányúl a salátás tányéromhoz, szedi vissza belőle az olajat az üvegbe. Merthogy a salátára csak ennyi meg ennyi olaj kell, nem több. Még jó, hogy a pincér nem látta, és még az is jó, hogy nem nyúlt kézzel a zöld leveleim közé. De hát Zsuzsa ilyen, mindenbe beleszól, belenyúl.

Három rudacskámból egyet rögvest áttettem az ő tányérjára, kóstolja meg. Erre, de láthatólag csak erre, ő megfelezte egyik tintahalát velem. Ahogy előre megmondta, ez nem az a tintahal-karika, amit előre gyártottan találsz a mirelitpultokon, otthon kisütöd, aztán órákig mint valami gumidarabot rágcsálod. Ez a tintahal valóban jó volt!

Egy délelőtt a parti ösvényen a világítótoronyig tizenöt kilométert bringáztunk le. Vörös talajú kukoricaföldnél álltunk meg, melynek látványa már messziről csodálatos, innen szálltunk alá a sziklás tengerpartra. umagi-furdoruhas.jpgFúrócsigák vájta szabályos lyukú köveket dobott ide a tenger, elhoztam egyet. Zsuzsa csak nézte, minek az, de becsületére válva nem szólt, s akkor se, mikor a vörös talajból is hoztam egy rögöt.  A visszafelé út csak félóra volt, visszaértünk ebédre. Zsuzsa fantasztikus időkiszámítási képességeivel mindig mindenhova odaért, ahova eltervezte. 

Utolsó este iszonyú lelkiállapotban vágta le a biciklijét, majd teraszos mismásolás helyett követelte, öltözzek. Azonnal visszamegyünk, lelopták a bicikli kilométeróráját, ami pedig már 120 kilométeren állt. Értetlenkedtem, mitől kerülne elő most a ketyere, ha már előbb se találta meg? de nem vitatkoztam, annyira felfokozott volt, s jól is jött egy kis éjjeli kerekezés. Persze hogy nem találtuk meg a kilométerórát a tömegben, kénytelen volt belenyugodni. Visszafelé már tervezgetős hangulatra váltott, hátratelefonált nekem, hogy lesz, mint lesz másnap hazafelé. "Majd főzöl nekem paprikás krumplit, azt te nagyon jól csináltad!"

Már eddig is eltűrt szegény rokonnak éreztem magam, aki mindig azt kell csinálja, amit a gazda akar, a parancsoló hangra tehát elöntötte agyamat a miért. Kikerültem a választ: "hogy akarod a kocsiban megenni, pláne hidegen, kolbász sincs már…" Erősködött, hogy tudom, neki ennie kell, ha vezet, hosszú út áll előtte (miközben én lustálkodom mellette, ezt nem mondta, de benne volt a levegőben). Már-már belementem, hogy főzök, amikor lakonikusan kijelentette, hogy „nem kell, látom, nagy az ellenállás”.

A teraszos estlezárás is megvolt mégis, de már nem került szóba a paprikás krumpli, ehelyett vallomást tett: kezdetben félt, hogy fogunk egymással egy hétig kijönni, és nagy meglepetésére együttélésünk jól sikerült. Mondtam, hogy én is meg vagyok elégedve, magamban pedig hozzátettem: mert sokszor eltűrtem állandó pörgésedet, hirtelen felkiáltásaidat, üvöltéseidet, pikírt megjegyzéseidet pláne, sose mondtam ellent.

Kivéve a szúnyog- és pók-ügyet valamelyik este. A szúnyogokat csapdosva dühöng, miért nyitok lámpagyújtás előtt ablakot, a bejövő dögök az ő vérét szívják éjszaka. Mondtam, küldje el őket alfában… megnémult, aztán kíváncsi lett az agykontrollra. De másnap egy pókot fedezett föl és sikoltozva követelte, keljek fel és szedjem le azonnal! Hozzászokhatott, hogy férjét vagy fiát ilyen hisztivel traktálja, de nálam nem ért célt. Teljesen kiakadt, hogy dehogy kelek föl, szedje le ő, ha akarja. 

Ideális nyaralópartner volt végeredményben,  néha mindene szanaszét hevert, aztán öt perc alatt rendet rakott. A mosogatás nem volt téma, aki kéznél volt, az csinálta. Ha volt kedve valamit mondani, azt elmondta, kerek mondatokban, de el tudott merülni az olvasásban több órán keresztül. Tehát sokat beszélgettünk, de hallgattunk is sokat együtt.

Nekem sikerült belemélyednem ott lennem tökéletesen, nem filóztam otthoni dolgokról, miértekről, hogyanokról. Csináltam, ami éppen volt, szinte alfában. Relaxációimba bevettem lányaim gyógyító-szerető energizálását, nappal viszont eszembe se jutottak.

Egy egész napos eső miatt, ami egyébként ritkán fordul elő az Adrián, egész napra bezáródtunk. Barátnőm viszont előrelátóan elcsomagolt egy kártyát, az Unót. Nagyon jól szórakoztunk több órán át, majd elkérte tőlem A most hatalmát, amit én akkor olvastam ki. A könyvet aztán a strandon is olvasta, de mert nem végzett vele, kölcsönkérte. Sokat beszéltünk agykontrollról, intuícióról, életmódról. Később a pénteki kártyán a többieknek úgy magyarázta, az ember sok mindent tud, de ez „egy nüansznyival többet nyújt”. 

Zsuzsa megbeszélte a tulajdonossal, hogy hétfőig maradunk, mert a teniszdöntőt vasárnap este 8 órára tették, másnapra tervezte a hazaindulást. A különbözetet zsebből akarta odaadni, a tulaj bele is ment volna, csakhogy az utazási irodánál ezt nem tudták, szombaton rám küldték a cseh turistákat. Zsuzsa meg a teniszversenyen. Mit csináljak?  előkaptam vészhelyzetekben mindig működő angol tudásomat, a csehek el is mentek, a tulajdonos néni pedig maga alatt volt.

Mikor Zsuzsa elszáguldott a búcsúmeccsre, egyedül maradtam a tengerrel. Fürödhettem is volna, csakhogy már minden a kocsiba volt pakolva, amit barátnőm bezárt, hiszen nem ülhetek benne több órát. Szedtem fenyőágat, hogy magammal vigyem az illatot tárgyi alakban is, aztán néztem a naplementét, majd a holdlementét – éppen újhold volt. Tengerbe eső holdat még nem láttam, pláne naplemente után, különös élmény volt.

Zsuzsa ragyogó arccal jelent meg fél 11-kor, bedobálta még a bicaját, ittunk egy zacskós kávét és irány haza! De még ne aludjak, Rijekáig nem ismeri tökéletesen az utat, figyelnem kell nekem is. No hiszen, az én kresztudásommal... Autópálya-építés miatt útelterelés volt, kénytelen volt ismét a szerpentint választani. Hát egy forró pillanatunk volt, majdnem nekicsapódtunk egy sziklának a szembejövő kamion miatt, egy kanyarban. 

Letenyén mondta Zsuzsa először, hogy muszáj aludnia, aztán még kihúzta a nagykanizsai benzinkútig. Mélyeket sóhajtott a benzingőzös levegőből – mert pont akkor nyitottam ki az ajtót, amikor tankolt. Utána már nem szellőztettünk, iszonyú hideg volt. Zsuzsa nyolc perces relaxáció után olyan friss volt, mintha ugyanannyi órát aludt volna. Ezután viszont én nem bírtam tovább szemhunyás nélkül, Érdig felriadozva aludtam, ott kaptunk egy óriási zuhét az autópályára. Itt kezdtem érezni, hogy ez már nem a Földközi-tenger.

Zsuzsa szótlanul fékezett a Délinél, kiraktam a csomagjaimat és falábakkal indultam a metró felé. Hazaérve irány az ágy, belezuhantam az álomvilágba, csak délig, mert Zsuzsa felcsörgetett, és tökéletesen kipihenten poénozott. Nekem délután még egyszer le kellett feküdnöm, de szabályszerűen ringott bennem a tenger.  Estére minden klassz volt, két alvásmenet közt kifőztem a kagylókat,  amiket a vízben találtam, az ecettől gyönyörűek lettek. A  töréstől lyukas csigát felfűztem egy bőrzsinórra, most is itt lóg a két mellem között. Ha lehajolok, érzem a tenger illatát.

Ani is hazatért a Balatononról, de ismerte a tengeri légkört, görögországi útjairól. Két óra hosszat felváltva meséltük élményeinket.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Adria

(Szuliko, 2012.09.19 14:14)

Isteni az umagi szikláknál, én is megjártam, egyáltalán Horvátország meg a tenger gyönyörű.
No és azért nem voltam itt sokáig, mert ugye - megint ott voltam:-) csoda csoda hátán. Az Adria felejthetetlen!

Re: Adria

(isabel-eoldal, 2013.02.04 17:09)

Örülök, hogy örömöt szereztem, jó lenne még egyszer elmenni!

Adria

(Izlandilinda, 2012.09.14 14:44)

Szió, nagyon ott voltam én is!

Re: Adria

(isabel-eoldal, 2013.02.04 17:08)

nagyon kedves tőled, hogy ezt írtad:-)