Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Böjtmese Zsuzsával

Egy negyedikes megcsinálta a negyven napos böjtöt, de meg is látszott rajta, száznál is több kilósan kezdte, húsvétra lefogyott belőle harminc kilót, a bőre lötyögött, rossz volt nézni. Egy ideig nem látszott rajta, csak mikor már a fehérjéjét égette, onnantól rohamosan. Csak azon panaszkodott, hogy beöntést nem tud magának adni, az asszony meg nem hajlandó segíteni. Én balgán azt hittem, egy házasság erre is kiterjed, de aztán nem csodálkoztam. Viszont elképzeltem százkilós barátunkat  kutyapózban, fenekében egy gumicsővel. Nem a fürdőkádban, mert akkorát tán nem is gyártanak. Bármily komoly a téma, a vihogást nehéz visszafojtani.

Egy böjt abszolút haszonnal jár, kevesebbe, vagy inkább semmibe nem kerül a koszt, a férj visszanyeri az alakját, jöhet a házasság felújítása. Elefántból tehát helyes gazella született, bőre ugyan kissé lötyögött, farmernadrágja szűkítésért kiáltott, de még ez sem volt elég házasságuk újraépítéséhez.

Később Jani böjtjének szurkoltunk, aki tanácsok után vadászott, lehet-e kávét inni böjt alatt. Egy böjtszakértő évente tartott ilyen húsvét előtti negyvennapost, nem mintha egy gramm túlsúlya lett volna, csak valami bőrbetegség kínozta. Ő azt mondta, kávé mehet. Kissé nehezteltem rá e válaszáért, mert egy böjt legyen szent, ilyenkor nuku kávé, ha már a kávéivásnál engedmény van, a harmadik napon a sör is sorra kerül, az meg köztudottan folyékony kenyér. 

Nodehogy a kávé azért kell, ne menjen le nagyon a vérnyomás. Miért nem örül valaki az alacsony vérnyomásának, kérdezem én, ha már magas lesz, szaladgálhat mindenfelé, hogy lealacsonyítsa… A vérnyomás amúgy sem a kávétól megy föl feltétlenül, legfeljebb a pulzus lesz szaporább. Ami a titok itt, a tilalom lélekre ható kedvezőtlen hatása, de ez vonatkozik minden testi bajra, mint tudjuk.

Ennyi előzmény után lássuk az én böjtömet, mert könnyű a másokéról írni, vagy képzeletben böjtölni. A böjtöt nem lehet csak úgy ukmukfuk elkezdeni, gyümölcs- vagy zöldségnapot kell előtte tartani, meg beöntést adni, mindenekelőtt pedig lelkileg rákészülni - így szól a böjtfáma.

Vasárnap tehát sörtésztában sütöttem zukkinit kovászos uborkával, három napig ettem. Ha elmentem itthonról, vittem magammal hungarocellt, ami nemcsak a savlekötésre jó, de garantáltan elveszi az ember további étvágyát.

Aztán sárgadinnyét ettem meg vízben főtt, sótlan kukoricadarát, sárgabarackdzsemmel, maradék sajttal, juhtúróval. Kizárólag azért, hogy kiürítsem a hűtőt, mert végtelenül racionális vagyok és spórolós, nekem ne legyen tele a hűtő enyészetnek induló étkekkel, ha böjtölni akarok.

Csütörtök este négy gombóc fagyit nyomtam be, kifejezetten azért, hogy megcsömöröljek. Mivel még volt barack, daraboltam belé, no meg kevés mazsolát, aztán felöntöttem pálinkával, azt vacsoráztam. Úgyis ez az utolsó nap a böjt előtt, legalább az legyen vidám.

Azt kaptam, amit vártam, megcsömörlöttem jó időre a jeges csemegétől. Mert nálunk a fagylaltot nem centizik ki, a lány úgy belenyúl a tégelybe, hogy még a könyöke is fagylaltos, és mikor azt hiszed, semmi nem fér már a tölcsérre, még újra egy fél kört ráügyeskedik, hogy minden oldalról leffeg már és folyik a hideg édesség. Mivel gyakorlott fagyizó voltam, előre gondoskodtam a négy gombócadagnak egy literes üvegről, de csak három fért el benne, a negyediket tölcsérbe kértem.

Ekkorra ürült ki a hűtő, tehát másnaptól böjt. Reggel azért ittam kávét, először is mert arról úgyse fogok tudni lemondani, és mert a Laci is megerősítette. Közben, nehogy eszembe jusson pusztán szokásból vásárolni menni, ebédet főzni, kirámoltam a heverőt az előszobába, szétszedtem és másképpen állítottam össze. Jól elfáradtam, meg is éheztem. De nem volt itthon szinte semmi, így fölbontottam egy kukoricakonzervet. Azt lehet, zöldség, még ha sárga is.

Szerdán Morzsit jól megmasszíroztam, csomót beszélgettünk utána. A lány tőlem kérdezi, táncoljon-e asztalon az olaszországi bárban, vagy jöjjön inkább haza, mert hiába kapta meg velem együtt a jó diplomáját, úgy érzi, semmit nem tud abból hasznossá tenni. Mondtam, ne aggódjon, diplomaügyben más is így érez.

De hogy az ő dolgáról beszéljünk, én biztos nem táncolnék az olaszoknak, nem mert nem tudok táncolni, bár az asztalt azért már meggondolnám, de mindig is jó táncos voltam. Morzsi azt mondja, nem az asztalon táncolás manapság a szokás, egy lámpaoszlopot kell fogni egy kézzel, a másikkal meg repülni körbe. Földerült az arcom, hányszor csináltuk mi ezt gyerekkorunkban az utcai villanyoszlopnál, csak nem fizetett érte senki, viszont este a tenyerünkbe ment olajos szálkák kihúzásával anyánkkal megrendeződött a kabaréjelenet is. Mire Morzsi fél hatkor elment, megint jó éhes voltam, no de még volt egy kis zukkini meg kukorica eldugva.

Végre eljutottam pénteken a böjtöm elkezdéséhez, a reggeli teát vízzel öblögettem egész nap, és hogy ne érezzek furcsákat a gyomromban, megoperáltam az előzőleg szétszedett és leglettelt küszöböt és ajtófélfát a hungarocell táblával. 

Jött a mosógépszerelő, pofátlanul 6700 forintot levágott egy ötperces melóért, 1200 volt a beépített kábel, a többi kiszállás. Írt egy sajtpapírt, hogy befogja a számat, meg hogy hivatalos jellege legyen a dolognak. Szólni nem mertem, egyedül voltam itthon, és amiket mesélnek a kékfényben, még rosszabbul is járhatok. A gépre szükségem van, azok az idők elmúltak, mikor csak úgy könnyedén bevágtam a kádba a ruhákat, s hipp-hopp tisztára súroltam őket egyenként, de mára a csavarás se megy könnyen, nagyon elkényelmesedtem. 

A fejem késő délután kezdett zsibongani, de nem estem pánikba, tizennyolc óra evésszünet után indul a méregtelenítés, leesik a vércukorszint, ilyenkor egy kanál méz teába, persze nem merőkanállal. Az orrom is útra kelt, csak ültem és fújtam szünet nélkül, másnapra e gusztustalanság abbamaradt, már csak a szemem könnyezik. Igaz, már az erdélyi utazás előtt is könnyezett, mert Juditnak hiába adtam antiallergén festékre pénzt, csak az én szemfestésemre, valami másra költhette és nyilván hajfestéket kent rám. Szenvedtem is akkor végig az úton, ráadásul a napszemüvegem meg itthon maradt. Persze az alatt is könnyezett volna, de nem kellett volna törölgetnem, ha nem látják. És a Dahlke könyve esküszik, hogy a teljes méregtelenedés meghozza a gyógyulást.

Este elmentem itthonról, mert már erősen korgott a gyomrom, olvasni se tudtam a metrón, a böjtömön rágódva, hogy nem baj, ha nem sikerül böjtölnöd, Iza, ha nem bírod, majd eszel, de csak dinnyét, és az is átmos. De csak tízkilós dinnyék voltak a Sparban, és nem darabolják, az egészet meg nem bírom hazacígölni, két sárgadinnyével tértem hát meg, meg sörrel a másnapi vendégeknek. Megettem egy fél dinnyét, kicsit később a másikat is meg akartam enni, és érdekes mód nem kellett. Minden meg nem evett falatnak örülni kell, szoktam volt mondani anno ötven kilósan is.

Estére úgy jártam, mint József Attila és Etel a novellában: enni se kértem, zuhantam az ágyba. 

A beöntésről sokak szerint beszélni, írni nem szalonképes, de ez is csak szokás kérdése, és az ezredévek során mi mindent csináltak az emberek, a gusztustalanságaikból még versenyt is rendeztek. És az emberi test pucolásához igenis hozzátartozik az alfél kitakarítása, és az enyémet most itt minek eltitkolni. Főleg hogy tudom is mindenkinek ajánlani, mert hihetetlenül könnyebb az ember a muszáj-kényelmetlen akció után.

Reggel kilenckor keltem, csináltam teát és mentem a piacra, mert mit adok a vendégeknek ebédre. Erről jutott eszembe csak az étel, még alig egy-két napja, hogy böjtölök, már át is álltam rá. Ez a gondolat, a hozzáállás hatása, gondoltam. A gondolatok mindig győznek, Ánya is mondta, aki szintén őrülten vigyázott, ne hízzon el, de ő meg is toldotta ezt egy madzaggal, a derekán. Mikor a tornaórára vetkőzésnél megláttuk, picit zavarba jött, mert az ilyen varázsmadzagok jobb lenne ha titokban maradnának, nemcsak mert az állandó használattól már úgy néznek ki, mintha a kutya szájában lettek volna, hanem mert csak úgy hatnak. Ha már megláttuk, Ánya kicsit könnyezve mesélte, hogy mikor eljött Ázsiából, a varázsszavakkal teleírt szalagot talizmánként adta át a jó édes, hogy vigyázzon az ő egyetlen lányára a Kárpátokon innen. Ha megfeszül, nem eszem tovább, tette még hozzá Ánya, aki egy előadásában még a virtuális evés gyönyörűségeiről is mesélt, amit kevesen értenek, de én gyakoroltam, garantáltan működik. Az ember sorra eszik néhány étlapot gondolatban, a végén simán elmegy az étterem előtt. Mikor ezt elmeséltem uszodai gavalléromnak, a tekintetéből kiláttam, hogy a jövőben veszettül mentesít majd magától.

A tudósok is foglalkoznak a témával, mi mindent meg lehet szokni, az éhezést is. Mi mást tehet az ember, ha nincs kaja, hiába nem akarja megszokni, ha meg kell. Az emberek jó része sokszor ma is csak azért eszik többet a kelleténél, mert megszokta, hányszor nincs étvágya vendégségben, vagy akár otthon, de – megszoktuk. Az a tied, amit megeszel, ezt is szokás mondani. Én azt gondoltam át, mit fogok a jövőben étkezések idejére kitalálni magamnak, mikor eszembe jut, hogy enni kéne, de jobb lenne, ha mégse ennék. Mondjuk éjjel fél tizenkettőkor, mikor már az első alvásfázison is át kellene esni, mondják. De engem nemigen érdekelt soha, hány óra van, ha éhesnek éreztem magam, ettem, mikor a család lefeküdt, én beültem a kádba a Móricz-kötettel. Éjjel fél kettőkor arra eszmélek, hogy éhes vagyok, a víz is hüledez, fölkeltem, amúgy vizesen kimentem a konyhába, megkentem néhány embernyi szeletet libazsírral, fölvágtam hozzá egy nagyobb lilahagymát, a langyos víz felét leengedtem, forróval pótoltam. Akkor még nem voltak vízórák.

A böjthöz tartozik a reggeli víztaposás, ami a vérkeringést javítaná, persze mikor beleáll az ember a kádba, azt hiszi, égő parázsra lép, mert a jéghideg pont úgy süt, mint a forró, ezt gondolom, mindenki tapasztalta már, ha nem, ajánlom, próbálja, ez is működik. No lám, minden rossz jóra fordul, csak bízni kell a varázs- meg a szállóigékben.

A vendégségre sütöttem meggyes lepényt, kis gondolkodás után nyolc palacsintát. Zsuzsa meg fia Viktor jókorák, nehogy itt éhezzenek nekem, elég ha én éhezem. Bár már kifejezetten éhes nem is vagyok, viszont felpuffadt a hasam, mint az afrikai képsorozatokon az éhező gyerekeknek. Meginterjúvolnék egy ilyen szegény kiskölyköt, zsönög-e neki is a feje, persze nem a nyüzsgő legyektől, hanem belső érzés ez.

De ez is természetes, nem pánikolni, jól le lehet szokni a sok evésről, ha az ember magától a folyamattól el tud tekinteni. Azt már eddig is tapasztaltam, mikor egy ételbe elfelejtettek sót tenni, vagy ellenkezőleg, úgy el volt sózva, hogy még a kecske is elmekegte volna magát, hogy akkor nem ízlik annyira. A legjobb fogyókúra tehát ízetlen ételek evése, ennyi. A baj az ízlelőbimbókkal meg a zablás lelki élményeivel van.

Este majd megeszem a sárgadinnye másik felét, feltéve, ha Zsuzsáék nem eszik meg, mert eléjük rakok én mindent. És ha itt lesznek, csak és kizárólag miattuk eszem majd egy barackot, puszta szolidaritásból. Hívott, hogy most indulnak hozzám, de előre szól, hogy holnapra ne főzzek, bográcsos vacsora lesz a fia születésnapjára, amire engem is meghív. A fia barátnője ugyan embertelen mennyiségű görögsalátát készít, de ne aggódjak, lesz pörkölt meg sült hús is, utána meg tejszínhabos torta. Na még ez is, pont most, nem lehetne eltenni két hét múlvára azt a születésnapot?

Mentegetőzésem gyönge, mert holnapra nincs programom, de ilyen gyorsan képtelen vagyok valami mesét kitalálni. Hogy én most böjtölök, Zsuzsa nem érti, mert minek böjtölni, nem vagyok én kövér. Egyébként a böjtöt meg a diétát meg az éhezést összekeverik az emberek, így ő is. Próbálom röviden magyarázni, hogy a súly miatt elég lenne egy nyavalyás fogyókúra, de a böjt más. De a sárgadinnye nem étel, tele van vízzel, bár az is igaz, hogy cukorral is, viszont a pörkölttel nemcsak feladnám jól kezdődött kis böjtömet, hanem még komoly bajokat is okozhatnék magamnak. Látom néha a filmrendezők se ismerik az éhezéssel járó belső gondokat, úgy fal a napok, hetek óta nem evett szerencsétlen kétpofára, csak a jelenet hiteltelensége felejtődik el, hisz tudott dolog, hogy böjtök után azonnal csak néhány kanál levest szabad enni, az adagot lassanként növelve. De egy hét múlva a lányaim névnapja van, ilyenkor mindig meghívom őket valamelyik étterembe, most csak üljek és nézzem őket.

A gyomrom puffad, erősen éhséggyanús, ég is. De ahelyett, hogy rohannék a sárgadinnyéért, elolvasom, mit ír a derék német természetgyógyász. Zabpelyhet vízbe áztatni, a léből időnként egy evőkanállal bevenni. Nem rossz, persze nem is jó, elveszi az étvágyat, no de pont ez kell.

Befutnak Zsuzsáék, esznek, de módjával, pedig én azt hittem, százkilencven centivel és száz kilóval egy harmincéves nyolc palacsintát három másodperc alatt bevág, most a fiú a negyedik után köszöni. Zsuzsa  nem éhes, gyümölcsöt főleg nem eszik, inkább beszélgetünk.

A palacsintákat aztán sikerült becsomagolva rájuk tukmálni, vigyék el a görögsaláta-készítő kislánynak vacsorára, vagy ha megeszi a kutya,  szomszéd macska, de ha azoknak se kell, még mindig kidobhatják a kert végébe, rájárnak a hangyák meg a madarak.

Este megettem három nagy kajszibarackot, mert utálom, ha rám rohad valami, aztán ez történt tévénézés közben két marék meggyel.

De mi a fenét csináljak holnap? ezek húsleveseznek, pörköltöznek, én meg ott ülök kukán. Nem is kéne elmenni, már annyira szédülök. Már a böjtöm előtt se nagyon ettem magyaros ételeket, de a múltkor Zsuzsa rám erőszakolt egy tányér rizses húst, különben rájuk rohad, ő mindenből sokat főz, a férfiak esznek rendesen. Akkor kellett volna visszautasítanom, de  örömöt akartam szerezni barátnőmnek, hát én se halok meg egy kis rizseshústól. Meg aztán éppen éhes is voltam. No de ezzel precedenst teremtettem, most nem mondhatom, hogy nem szoktam a húsos ételeket.

Jut eszembe, a görögsaláta nem is passzol a disznópörkölthöz, és Zsuzsa mintha látná a gondolataimat, közli, hogy ez a fia barátnőjének a heppje, ők normálisan étkeznek, nem legelnek, ők a húshoz még magyar salátát sem igen esznek, nemhogy görögöt, csak ecetes paprikát.

Vasárnap egész délelőtt izgulok, jönne már valami közbe, de hát Zsuzsa szinte könyörgött, hogy menjek, mert valaki más is visszamondta. Viszont már a kapuban emlékeztetem tegnapi beszélgetésünkre, hogy én legfeljebb a salátába csipegetek bele. De még mindig azt hiszi, tiltakozásom csak amolyan látszat, vendégkényeskedés, valójában azt várom, hogy unszoljon, biztasson, így rezzenéstelen arccal elém teszi a levesestányért, már merni is akarja bele a levest. Elmagyaráznám a böjt fennköltségét, de egy gazdagon terített asztalnál nem lehet belemenni filozófiai mélységekbe. A fiúk tudomásul veszik háklimat, több jut nekik, a fiatal barátnő arcán viszont látszik az együttérzés. De Zsuzsa mindenáron etetni akar, ne halj nekem itt éhen szlogennel. Minden ötödik percben elhatározom, ha még egyszer erőlteti, isten bizony, fölállok és hazamegyek, csak előbb a fejére borítom a levesestálat.

A volt férj az asztal csücskén két doboz sör között kanalazza a harmadik tányér gyönyörű arany húslevest, incselkedő mondanivalóját felém jelbeszédezve. Hintáslegény típus, kinyitva lengedező tarka inge alatt jól kidolgozott izmok, s minden mozdulatában az van: gyertek csak, lányok-asszonyok. Bizonyára mennek is menetrend szerint, a fickó minden mozdulatán ez az öntudat látszik. A fiú az előbb a kertben azt mondta: "én olyan természetes vagyok" - rövid és velős bemutatás, virágokat, állatokat szerető emberke ő. 

A nagy tál sült hús, krumpli, görögsaláta mögött alig látom a szemben ülőket. Kockára vágott csirkemell is van a görög kreálmányban, aminek legjobb tudomásom szerint nincs helye ugyan ott, de ahány ház, annyi szokás. Zsuzsa árgus szemekkel figyeli minden mozdulatomat, és megannyiszor szól is, hogy csak ennyit veszek, ne vicceljek. Akárhogy vigyázok, egy kocka csirke mégis kerül a tányérkámra, meg a kocka fetasajt sem kéne, remélem, nem lesz bajom.

Lassan majszolok, a fiúk még egyszer vesznek a pörköltből. A fetákat meg a csirkemell kockákat a béke kedvéért mégis bekapom, a többi összetevővel amúgy is már fuccs a böjtömnek. Barátnőm ezt várta, na ugye, hogy nem böjtölsz, adjak még? igazán egyél már pörköltet is, van elég, nem sajnálom, vagy inkább sülthúst kívánsz?

Hevesen rázom a fejem, mindkét kezemmel takarva a tányéromat, de Zsuzsa már merít is, kézfejemre csöppen a szedőkanálról a forró piros szaft. A szalvéta erre mint halottnak a csók, és időt nyer, aki kimegy a mosdóba, jó sokáig el is vagyok a szappanozással, meg is fésülködöm, hátha mire visszaérek, le van szedve az asztal. De nem, megvártak.

Zsuzsa gyertyás tejszíncsodát hoz befelé. Soha nem szerettem az ilyen rémhabos dolgokat, de Zsuzsa nem bírja elviselni, hogy ezt se. A szám elé emel egy nagy kanalat, amibe előzőleg nagy adag tejszínhabot merített a tortaszelet tetejéről: na ezt akkor is megeszed: nem igaz, hogy nem akarod, tudom, hogy szereted! Orrom, szám, s ahogy fejemet félrerántom, fülem is tejszínhabos lesz, erre már a fia meg a volt férj is felszólal az érdekemben. Én meg újfent rohanhatok a mosdóba. De Zsuzsa szerint én csak szórakozok vele, miközben élet-halálra vágyom a tejszínhabra. A végén lemondóan ezt mondja: jó, akkor majd csomagolok neked otthonra!

Asztalbontás után kivonulunk az udvarra, egy borjú nagyságú kutya ugrik a nyakamba. Én a kutyát lőtávolból szeretem, legfeljebb ülve, nyugiban, a fejét megsimogatva, de most egy hatalmas nyelv radírozza az arcbőrömet, és két sáros láb a nyakamba kapaszkodik. Ha a megtermett fiú nem kap el, hátraesem a hirtelen támadástól, a háziak meg kinevetnek, nem kell félni, csak játszik a kutyuli.

Úgy tűnik, szépen megkoreografált böjtömnek annyi. Úton hazafelé már tudom, érzem, muszáj megennem a maradék sárgadinnyét, a három kocka fetasajt és egy kocka csirkemell utóhatása ez, szegény tudatlan gyomrom azt hiszi, minden visszatért a régi kerékvágásba. Megettem tehát a masszív sárga lét, majd egy óra múlva lelkifurdalás nélkül a másik dinnyét is fölvágtam, és annak a felét is. A másik félgömbre majd éjfél felé kerítek sort.

Azt írja a könyv, egy böjtöt gyümölcsevéssel lehet előkészíteni. Hát mivel én eddig ettem gyümölcsöt, ezutántól indíthatnám az igazi böjtömet. Úgyhogy ma este megeszem a maradék meggyet is, kár kidobni, és most már tényleg üres a hűtő.

Nemsokára utazunk Zsuzsával négy napra, ott is folytathatnám gyümölccsel, ha nem tudnám tapasztalatból, hogy vidéken jut az ember legkevésbé gyümölcshöz. Mert hiába van minden kertben rengeteg, a boltban csak kiszáradt, rothadt változatait árulják.

Aztán azon veszem észre magam, hogy a kispiacon a gyümölcsön kívül zöldbabot és minden más zöldséget is vettem. No de a böjt megtörését amúgy is zöldséglevessel kell kezdeni, nyugtatom magamat. Darált zabpehelyből és vízből levest főzök, ezt a só nélküli peszmeget két napig kiegészítem még dinnyével és őszibarackkal. Az ember nem is gondolná, milyen jó lisztíze van a vízben főtt zabpehelynek, az angolok sem véletlenül eszik reggelente, a lovak se viccből imádják annyira a zabot, a ló nagyon okos állat, tudja, mi neki a jó.

Gyümölcs és zab, ez kell az embernek is. Nem is beszélve arról, ahogy folyton szédeleg az ember, sokkal békésebb, mint mikor húst eszik, nem igaz? A gyümölcsböjt is csak itthon jó, folyamatos mászkálás közben, metrón, buszon nem ehetek sárgadinnyét, őszibarackot. Egy valódi böjt magányos túra, otthon kell lenni vele, egyedül, legfeljebb néha körbefutni a lakótelepet, mert a mozgást tilos abbahagyni. Naponta többször kellene meditálni is, amit nehezen lehet összeegyeztetni az állandó telefoncsörgéssel. A végén azon kapom magamat, hogy a szédülésen kívül hányinger is kínoz.

Egy nagysándori kardvágással véget vetek tehát hatnapos gyümölcsböjtömnek, ez is óriási teljesítmény tőlem. Zöldbablevest főzök krumplival és zöldségekkel, és mire a második tányérral eszem, fejemben már összeállt a következő napi ételsor, néhány csirkecombbal. szerénykedik. Ősszel tán sikeresebb leszek egy igazi böjttel.

Amen.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Böjt

(Walaki, 2013.11.08 00:09)

Na hát ez jó volt! majd lefordultam a székről a röhögéstől! köszi-köszi-köszi!